Blanka, Bianka
  • HUF: 364.09
  • USD: 1.16
  • 4 °C
  • 14 °C

Hirdetés (X)

Foci

Priskin szerint győzelmet érdemeltek volna. Gólnélküli döntetlen Komáromban

Gólnélküli döntetlen született a szombati KFC Komárom – MFK Dukla Besztercebánya találkozón a szlovák másodosztály 5. fordulójában. A mérkőzés rendhagyó módon két, Komáromhoz ezer szállal kötődő, volt és jelenlegi válogatott játékos, Németh Szilárd és Priskin Tamás kezdőrúgásával kezdődött.

 

A találkozót a vendégek kezdték jobban, néhány percig ők irányították a játékot, majd magukra találtak a komáromiak is, akiket ezúttal is több mint 1000 szurkoló buzdított.

 

Körkép.sk/kl

 

Az első félidő végére már a hazaiak domináltak, de nem sikerült veszélyes helyzetet kialakítaniuk.

 

A második játékrészben már érezhetően a gólszerzésre hajtottak a komáromiak, több komoly helyzetet is kialakítottak, ám a besztercebányai kapus – sajnos – mindig a helyén volt és hárított.

 

Körkép.sk/kl

 

A szurkolók így hát hiába várták a mindent eldöntő, a lelket szó szerint felszabadító gólt. Ettől függetlenül a döntetlen azt is jelenti, hogy Komárom 5 forduló után is veretlen és Szakolca mögött a tabella második helyét foglalja el.

 

KFC Komárom: Matej Slávik – Mihajilo Popović, Marcel Ondruš, Samuel Antálek, Patrik Šurnovksý, Domonkos Kristóf (54. Lukáš Duda), Roman Zemko, Erik Mikeš (76. Roman Maximilián Kollár), Goran Matić, Mészáros András (46. Izer Ajrulahu), Samir Nurković

 

A mérkőzés után Priskin Tamás értékelte a mérkőzést a Körkép.sk-nak.

 

Hogy értékeled a mai találkozót?

 

Priskin Tamás: Sajnálom, hogy nem sikerült megnyerniük a fiúknak a meccset. Sokat beletettek, szerintem győzelmet érdemeltek volna. Nem volt szerencséjük egy-két szituációban, ezért az egy pont. De többet volt náluk a labda, sokkal többet tettek azért, hogy megnyerjék a meccset, úgyhogy rászolgáltak volna mindenféleképpen.

 

Mennyire figyeled egyébként a komáromi történéseket?

 

PT: Követem, nagyon sok ismerősöm, sok barátom van a klubon belül, úgyhogy követem őket, és bízom benne, hogy minél jobb eredményt fognak elérni a másodosztályban.

 

Priskin Tamás, fotó: Körkép.sk/kl

 

Mi a véleményed arról, hogy Magyarország támogatni fogja a klub infrastrukturális fejlesztéseit? Mennyiben fog ez segíteni a komáromiaknak?

 

PT: Nagyon örülök neki, hogy ez így alakult. Látjuk a stadiont, hogy ráfér már a felújítás. Szerintem ez egy óriási dolog és óriási lehetőség az, amit a komáromi foci kapni fog a magyar kormánytól. Én csak örülni tudok neki és bízok benne, hogy minél hamarabb elkészül és akkor majd vissza tudok látogatni megnézni.

 

Engedj meg még egy Komáromon kívüli kérdést! Marco Rossi lett a magyar válogatott szövetségi kapitánya, te pedig eddig a válogatott tagja voltál. Mire számítasz? Várod a meghívást? Milyen érzéseid vannak ezzel kapcsolatban?

 

PT: Hát az rajtam is múlik majd. Elsősorban azért igazoltam el, hogy a játéklehetőségem meglegyen. A többi pedig már rajtam múlik. Én biztos vagyok benne, hogy ha jó teljesítmény fogok nyújtani, akkor a kapitány úr be fog hívni. Ha pedig nem, akkor azon fogok dolgozni, hogy legközelebb sikerüljön.

 

Köszönöm, és sok sikert kívánok!

 

Lemaradtál a mérkőzésről? Vagy csak újraélnéd a legizgalmasabb pillanatokat? Keresd a Körkép.sk napokban megjelenő képgalériáját és hangulatvideóját a találkozóról!

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép: Körkép.sk/kl

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket