Nemrégiben jelentette be az Orange, hogy a következő 3 évre megvásárolta az UEFA Bajnokok Ligája mérkőzések exkluzív közvetítési jogát, így csatornáján, az Orange Sporton érhetik majd el a meccseket a szlovákiai szurkolók.

 

A telefonos szolgáltató kevesebb mint egy hónapja jelezte, hogy felszólítja a többi televíziós operátort, blokkolják a külföldi televíziócsatornákat arra az időre, amíg a BL-mérkőzéseket közvetítik.

 

A BL meccsek közvetítési jogát Magyarországon az M4 Sport és a TV2 is megvásárolta. A közszolgálati adó ráadásul elsőként választhatja ki, hogy mely találkozókat tűzi műsorra – tehát lehetősége van lecsapni a legattraktívabb meccsekre.

 

 hirdetes_810x300  

Az M4 Sportot több szlovákiai operátoron keresztül is „foghatjuk”, így például a Telekom vagy épp a Digi TV ügyfelei is könnyen hozzájutnak.

 

Ugyanakkor míg vannak olyan operátorok, akik egyelőre nem terveznek eleget tenni az Orange kérésének, addig a hírek szerint a Digi TV „biztosan ki fogja kapcsolni az M4 Sportot a Bajnokok Ligája közvetítése alatt”.

 

A Telekom egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást, azonban mivel a Digi TV a leányvállalata, így valószínű, hogy blokkolni fogja a közvetítést.

 

A freeSAT és az UPC jelezte, hogy rendelkeznek a szükséges technológiai eszközökkel, ha blokkolásra lesz szükség, a Swan és a Satro pedig egyelőre nem tervezik, hogy kikapcsolják a magyar adót.

 

Az Orange egyébként minden igyekezete ellenére sem tudja teljesen blokkolni a magyar adókat, mivel az M4 Sport ingyenesen is hozzáférhető a Felvidéken a régi antennás módon.

 

zive.azet.sk

Nyitókép: azet.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!