Erik Pačinda, a DAC 29 éves támadója befejezi pályafutását a sárga-kékeknél és a jelek szerint már érdeklődő is van iránta.

 

„Az egyezség köztem, a játékos és az edző között jött létre. Már egy komoly érdeklődő is van a szolgálatai iránt. Ha teljesíti az orvosi teszteket, semminek sem kellene akadályoznia az átigazolását. Az ősz végéig nem játszhat majd, de azt akartam, hogy legalább eddzen az új klubjával”

 

nyilatkozta a szlovák Šport napilapnak Világi Oszkár klubtulajdonos.

 

Pačinda nem volt elégedett azzal a játékidővel, amit Peter Hyballa vezetőedző engedélyezett neki, saját bevallása szerint sem jött ki túl jól a német szakemberrel. A sajtónak két alkalommal is azt nyilatkozta, hogy várja a téli átigazolási időszakot, hogy előreléphessen Dunaszerdahelyről.

 hirdetes_400x285  

 

Az egyik ilyen nyilatkozata után Hyballa egy hétnyi eltiltásra ítélte, azonban a kassai támadó később sem csatlakozott a csapathoz, csak a sérülésből lábadozó játékosokkal edzett.

 

A hírek szerint következő klubja a cseh Viktoria Plzeň lehet, ahol három honfitársa is játszik. A cseh élvonalbeli klub jelenleg a tabella 2. helyén áll a Slavia Praha mögött. Pavol Vrba védencei a Bajnokok Ligájában is szerepelnek. A G-csoportban a negyedik helyen állnak a Real Madrid, AS Roma és a CSKA Moszkva mögött.

 

sport.sk

Nyitókép: sport.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!