Pavel Hapal, a szlovák labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya kihirdette első keretét a soron következő Nemzetek Ligája mérkőzésekre. Ahogy azt várni lehetett, a hétvégén egy verekedés során sérüléseket szenvedő Ľubomír Šatka nem kerülhetett be a keretbe. Az üggyel és a játékossal kapcsolatban azonban nyíltan nyilatkozott az új kapitány.

 

Hapal számára nem ismeretlen a DAC védője, hiszen az U21-es válogatottban edzette már őt.

 

„Egyértelmű, hogy ezzel az esettel kiejtette magát a keretből”

 

mondta Hapal keddi sajtótájékoztatóján, ahol ismertették a keret tagjait.

 hirdetes_810x300  

 

„Az igazat megvallva, részletekbe menően nem ismerem a történetet. Személyesen nem is beszéltem vele. Az asszisztensem, Oto Brunegraf beszélgetett vele. Mi számoltunk vele a végső keretbe, de ezzel kiejtette magát belőle.”

 

Hapal szerint egyébként a hétvégi incidenst túlzottan felfújhatták, az realitás eltérhet a megjelent hírektől, ráadásul a cseh szakember úgy tudja, hogy Šatka már a hét végén együtt edzhet társaival.

 

„Ha azt mondom, hogy az első információm az volt, hogy Ľubo Šatkának kiütötték három fogát, a száját műtötték és hátul szét van verve a feje, akkor egyáltalán nem volt pontos”

 

mondta Hapal, majd folytatta

 

„ezért akartam, hogy kommunikáljunk vele. Most már nincs is kórházban, hanem otthon lábadozik. Végezetül úgy tudjuk, hogy a hét végén már elkezdhet edzeni a dunaszerdahelyi csapattal. (…) Az a három foga is rendben van”

 

mondta mosolyogva Hapal.

 

„Olyan dolog történt, amit én biztosan nem akarok értékelni, mivel nem a nemzeti csapat szintjén történt, hanem klubszinten. Meglátjuk, hogy fog rá reagálni a klubja, de számunkra ebben a pillanatban biztos, hogy kiejtette magát a keretből. Talán ez számára a legnagyobb büntetés”

 

emelte ki még egyszer a cseh szakember, aki a játékosok szórakozási szokásaival kapcsolatban elmondta, hogy Somorján, ahol majd készülnek, nincsenek akkora lehetőségek, hogy kiélhessék magukat az éjszakában, sokkal inkább az edzésre tudnak majd összpontosítani.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Šatka és hat válogatott társa a legutóbbi, csehek elleni vereség után belevetették magukat az éjszakába, ami miatt Ján Kozák szövetségi kapitány le is mondott. A DAC játékosa a szövetségtől és klubjától is kapott büntetést. Nem sokkal ezután az incidens után, a DAC-Nyitra szombati bajnoki mérkőzést követően Šatkát hajnali három körül Pozsonyban verte meg egy 19 éves férfi, aki ellen a DAC védője feljelentést tett. Az első hírek szerint sérülései miatt idén már nem léphet pályára.

 

Megtámadták Pozsonyban a DAC játékosát. Idén már nem lép pályára

 

sport.sk

Nyitókép: sport.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!