Nyitókép: profutbal.sk

 

Szombaton igazi futballünnep volt Dunaszerdahelyen, a Mol Aréna avatóján. A DAC az örök rivális Slovannal mérkőzött meg, és bár a stadionavatóhoz hazai győzelem dukált volna, az est mégis a pozsonyiak győzelmével ért véget.

 

Egyik csapat sem nyújtotta a maximumot a szezonkezdeten, de ha igazságosak szeretnénk lenni, akkor döntetlennel kellett volna zárni. A Slovan csak egy büntetővel tudta megverni a DAC-ot, ugyanakkor elmondható, hogy ugyanaz a kezezés, ami a dunaszerdahelyiek térfelén büntetőt ért, a slovanisták oldalán néma bírói sípot eredményezett.

 

És pontosan ez a momentum az, amit a többség nehezményez. Nem számítanak ezalól kivételnek a játékosok sem. Lássuk, ki hogy élte meg a tegnapi meccset!

 hirdetes_810x300  

 

Vida Máté a nemzetisport.hu-nak nyilatkozva a következőképp értékelt:

 

„Rányomta a bélyegét a meccsre, hogy mindenki erről beszélt. Sajnálom a végét. Nem tudom, hogy az ő kezezésük a tizenhatoson belül vagy kívül volt-e, de nem ezzel foglalkoznék, hanem a játékunkkal, ami eddig szerintem csak jobb volt, amit sajnálok, mert meg szerettük volna mutatni a publikumnak és a tv-nézőknek, hogy mi a mi stílusunk. Ez ma nem teljesen jött össze, de remélem, hogy a folytatásban tudjuk még bizonyítani. (…) Kijött az egész magyarság. Remélem, hogy ezt sokan látták és erről példát vesznek. Reméljük, sok ilyen mérkőzés lesz még.”

 

Vida Kristopher a kezezéssel kapcsolatban a nemzetisport.hu-nak kiemelte, hogy csak az a kérdés, hogy a 16-oson belül vagy kívül történt-e a szabálytalanság.

 

Egyértelműen a kezére pattant a labda a tizenhatos csücskén, vonalán, talán belül is, igazából a két szituáció nagyon hasonlított egymásra, de az egyik oldalon tizenegyest ért, a másikon nem.”

 

Kalmár Zsolt  a ProFutbal.sk szlovák sportportálnak válaszolva nem rejtette véka alá véleményét.

 

„Mind a két tizenhatosnál hasonló incidenseket láthattunk. Blackman kezezése után a mi tizenhatosunkon belül a Slovan büntetőt rúgott, a Slovan kezezése után az ő tizenhatosukban folytatódott a játék. Ugyanannak a szituációnak ugyanolyan végeredményt kellett volna szülnie, nekünk is büntetőt kellett volna rúgnunk. De tudjuk, hogy a bíró szlovák volt…”

 

Tomáš Huk, a DAC kapitánya ennél jóval diplomatikusabban válaszolt a Profutbalnak.

 

„Moha biztosan kezezett, de meg kell néznem a videót, hogy a tizenhatoson belül vagy kívül-e. Nem vagyok teljesen biztos, a bíróra és a delegáltra bízom”

 

reagált a védő.

 

A játékkal kapcsolatban Kalmár úgy nyilatkozott, hogy

 

„A mérkőzés többnyire taktikai harc volt, minden labdáért küzdeni kellett. A pályán hiányzott nekünk a minőség és a sikeres ütközetek. Harcoltunk, de a Slovan fizikailag erős és jól felkészült volt”

 

Kalmárt erősen fogták a Slovan játékosai, és gátolták minden lépését. Leginkább egykori csapattársával, Marin Ljubičičcsel kellett harcolnia.

 

„Marint jól ismerem, tudom, hogy milyen harcos és hogy szereti a harcokat. Igyekeztem térben eltávolodni tőle, de nem volt egyszerű, mert tapasztalt játékos. És ugyanakkor jó barátom is.”

 

Ljubičič a mérkőzés után kiemelte, hogy nem tud rosszat mondani egykori klubjára.

 

„A DAC-ot továbbra is figyelni fogom, három és fél évig erősödtem itt. Nem mondhatok semmi rosszat a klubra. (…) Nem akarunk beszélni az előnyünkről. Minden meccsen harcolni akarunk és nyerni. Szép dolog az élen lenni 11 pont előnnyel, de ha elkezdődik a meccs, akkor csak arra összpontosítunk”

 

Holman Dávid, a Slovan magyar játékosa szerint hiába a 11-pontos előny, a bajnoki cím sorsa még nem dőlt el.

 

„Még rengeteg mérkőzés van hátra. Nyilván nagyon motiváltak voltak ők is, hiszen tudták, hogy egy nagy lépés nekünk, ha el tudjuk hozni a három pontot. Jól játszott a DAC is, bár inkább azt mondanám, hogy ez igazi derbi volt, ahol inkább a párharcokról és a küzdésről szólt a mérkőzés, úgyhogy örülök, hogy mi tudtuk elhozni a három pontot. (…) Nagyon jó szurkolótábora van a Dunaszerdahelynek, öröm ide vendégként is érkezni, hiszen az ember futballistának érzi magát ennyi néző előtt.”

 

A győztes gólt jegyző Andráž Šporar szerint

 

„Nem volt annyi szép akció vagy lövés, egészmeccses harc volt. A Dunaszerdahely nagyon jól játszik, mi jobban is tudunk játszani, mint ahogy azt ma mutattuk. De megérdemelten győztünk és 11 pontos előnyünk van. Ez a fontos”

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.