Nyitókép: MTI

 

Győztesnek hirdették ki Gosztonyi László Pétert a tavaly júliusi magyar bajnokság 1000 méteres távján, de ő kérte, nézzék meg a célfotót, amivel elvesztette az aranyat – ezt díjazta a Nemzetközi Fair Play Bizottság.

 

Az evezős Gosztonyi László Péter révén magyar sportolót is elismerésben részesít a Nemzetközi Fair Play Bizottság.

 

 hirdetes_810x300  

A szervezet vasárnapi közleménye szerint a végrehajtó bizottság a hétvégén Budapesten tartotta idei első ülését. A Kamuti Jenő vezette testület számos fontos döntést hozott, többek között határoztak a nemzetközi fair play díjazottakról is. A hétvégi ülésen több mint 40 jelölést vitattak meg a tagok, majd hoztak döntést az elismerésekről.

 

A világ minden tájáról beérkezett javaslatok közül idén egy magyar sportoló elismeréséről is határoztak: az evezős Gosztonyi László Péter a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnökéről, Jacques Rogge-ról elnevezett ifjúsági kategória trófeáját veheti majd át fair play cselekedetéért.

 

A tavaly júliusi magyar bajnokság 1000 méteres távján az akkor 13 éves versenyzőt győztesnek hirdették ki a célba érkezés után. Ő maga ezt nem így érezte, ezért jelezte a bíróknak, hogy szerinte nézzék meg a célfotót. Neki lett igaza, a fotó alapján nem ő, hanem egy versenyzőtársa lett a táv győztese, ő pedig így második helyen végzett.

 

A díjazottak listáját, valamint az idei díjátadó helyszínét és időpontját később teszi közzé a testület.

 

MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!