A csütörtök esti Szlovákia-Magyarország EB-selejtező miatt Nagyszombatban több mint 600 rendőrt mozgósítottak, és egy konfliktuskezelő osztagot is a stadionhoz vezényeltek. Kutyás és lovas járőröket is lehetett látni. A mérkőzést egyébként már hetekkel korábban biztonsági értelemben kockázatosnak minősítették.

 

A rendőrségi szóvivő közlése szerint komolyabb rendzavarás nem történt, a rendőrök többnyire a két szurkolótábor elválasztásán dolgoztak.

 

A TASR hírügynökség közlése szerint a hatóságoktól 9 magyarországi szurkoló kapott 150-200 euró közti pénzbírságot – többek között azért, mert  például tiltott pirotechnikai eszközöket akartak a stadionba csempészni.

 

 hirdetes_810x300  

A rendőrség egy magyarországi állampolgár ellen indított eljárást hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt. Egyetlen szlovák (nagyszombati) szurkolót állítottak elő, mert provokálta a magyar szurkolókat – megúszta a dolgot 200 eurós bírsággal.

 

A Körkép tegnap esti információi szerint a mérkőzés kezdete után még a beléptető kapuknál történt rendbontás a szurkolók és a rendőrök között, miután néhány szurkoló megelégelte, hogy különösebb ok nélkül fenntartották őket a rendőrök a kapuknál. Információink szerint ekkor előkerült a könnygáz is, egy szurkoló kórházi ellátásra szorult.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!