Nyitókép: fcdac.sk

 

A DAC csapata már pénteken elutazott keletre, ahol szombaton a Nagymihály csapata ellen lép pályára a Fortuna Liga felsőházi rájátszásának 5. fordulójában.

 

A nagymihályi csapat egyelőre elégedett lehet magával, hisz 2015-ös feljutásuk után nem tudtak a tabella 8. helyénél magasabban végezni, most pedig már biztos, hogy az első hatban végeznek az idény végén.

 

A DAC is folyamatosan döntögeti a saját maga állította csúcsokat, ám a második helyért még keményen meg kell dolgozniuk, tehát minden pontra szükségük van.

 hirdetes_810x300  

 

A Szered elleni 5:0-ás győzelem felpezsdítette a csapatot és a szurkolókat is, így jó hangulatban vághatnak neki a szombat délutáni találkozónak.

 

Sajtóhír: Több országból is érdeklődnek Kalmár Zsolt iránt, akár már nyáron is átigazolhat

 

Míg Tretiakov sérülése miatt otthon maradt, addig az édesapját gyászoló Blackman visszatért, és el is utazott a csapattal Nagymihályba.

 

A DAC jelenlegi keretében három egykori nagymihályi játékos van – Macej, Šimčák és Bednár, utóbbi kettő pedig akár pályára is léphet régi csapata ellen.

 

„Helyes döntés volt Nagymihályról Dunaszerdahelyre igazolni, itt jobbak a feltételek a futballra. Bár jelenleg nem vagyok a kezdőcsapat tagja, nagy itt a konkurencia. Javulnom kell, de a Csallóközbe való igazolásom mindenképpen egy pozitív lépés volt,”

 

nyilatkozta az fcdac.sk-nak Martin Bednár, majd egykori csapattársaival kapcsolatban hozzátette, hogy

 

„A bajnokság nagy meglepetései ők, ám mivel ismerem a játékosokat, elmondhatom, hogy bíztam bennük, hiszen megvan a kellő minőségük a jelenlegi eredményeikhez. A legtöbb meccsüket megnézem, sok ott a barátom és továbbra is szurkolok nekik. Nagy siker számukra, hogy bejutottak a felsőházba és a Slovnaft Cup elődöntőjébe is. Ám holnap természetesen azt szeretném, ha a DAC nyerne”

 

Fortuna Liga: Véglegesek a kezdési időpontok a 8. fordulóig, két DAC-meccset is közvetít az RTVS

 

Kristián Koštrna, a csapat jobbhátvédje is bízik a sikerben, mindenképp három ponttal szeretne hazatérni.

 

„Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon jó keretük van, tele fiatal játékosokkal, akiket néhány rutinos labdarúgó egészít ki. Szép, rövidpasszos futballt produkálnak, és főleg otthon nagyon kellemetlen ellenfelek. Segíthet nekünk az a tény, hogy tegnap abszolválták a Slovnaft Cup elődöntőjének visszavágóját, így fáradtak lesznek. A Rózsahegy ellen pihentették a játékosokat, a kupában a lehető legjobb felállításban léptek pályára. Nehéz dolgunk lesz, de a legutóbbi két meccsen nagyon kijött nekünk a lépés, hat pontot szereztünk, tehát kiváló hangulatban utazunk. Mindenképpen három pontot akarunk rabolni.”

 

A tabella jelenlegi állásával kapcsolatban Koštrna kiemelte, hogy

 

„Eddig minden nyitott köztünk, a Zsolna és a Rózsahegy között. Ez az előny egyelőre nem elegendő az európai kupaindulás biztos kiharcolására. Még mindig tizennyolc pontért folyik a küzdelem, és a fontos meccsek csak most jönnek – akár a hétvégi, Nagymihály elleni, a Slovan elleni hazai rangadó, majd a Rózsahegy és a Zsolna idegenben. Úgy vélem, hogy ezek a kulcsmérkőzések. Egy esetleges nagymihályi siker sokat segíthetne az Európáért folyó versengésben.”

 

Fortuna Liga: Biztossá vált a Slovan bajnoki címe

 

Vida Kristopher is bizakodó és szeretné beindítani újra a gólgyártást

 

Remélhetőleg nem fog kelleni az utolsó percekig várni a gólra, szeretnénk a szeredi meccshez hasonlóan már hamarabb dűlőre vinni a dolgot. Mindenképpen a három pont a cél.

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:

 

2017.04.02. – Nagymihály-DAC 1:2, gólszerzők: Kushta – Šafranko, Davis, 4288 néző (Dunaszerdahelyen játszották)

2017.09.24. – Nagymihály-DAC 1:2, gólszerzők: Sulley – Pačinda, Davis, 2116 néző

2018.02.24. – DAC-Nagymihály 2:0, gólszerzők: Divković, Herc, 4946 néző

2018.07.29. – DAC-Nagymihály 4:1, gólszerzők: Bayo 2, Kalmár, Vida K. – Kurminowski, 6118 néző

2018.10.27. – NAgymihály-DAC 2:1, gólszerzők: Turík, Kolesár – Davis, 1736 néző

 

A találkozóra az YBS DAC fanklub autós szurkolói túrát szerez. A mérkőzés 17 órakor kezdődik. A stadion kapui 16 órakor nyílnak. A belépőjegyek egységesen 5 euróba kerülnek.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!