Nyitókép: körkép.sk/archív

 

Jubileumi 750. élvonalbeli mérkőzésére készül ma a DAC. A sárga-kékek két fordulóval a vége előtt Rózsahegyre utaznak pontokat rabolni. Bár a DAC akár hátra is dőlhetne a biztos második hely tudatában, a Rózsahegynek jóval nagyobb a mai találkozó tétje. Ők ugyanis az Európa-liga-szereplést érő harmadik helyért küzdenek még.

 

A mai találkozón bevethető lesz már a sérüléséből felgyógyuló Tretyakov, hiányozni fog azonban a kispadról Lukáš Čmelík, aki begyűjtötte 5. sárgalapját.

 

„Tudjuk, mennyire fontos a Rózsahegynek a holnapi mérkőzés, de ez ránk is érvényes. Szeretnénk visszaszerezni azokat a pontokat, melyeket egy héttel ezelőtt itthon veszítettünk el, hogy ezzel megörvendeztessük szurkolóinkat. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, az ellenfél remek formában van, tavasszal csak a Slovan otthonában kapott ki. Mindkét csapat győzni szeretne, s mindez remek mérkőzést vetít előre”

 

 hirdetes_810x300  

nyilatkozta az fcdac.sk-nak Connor Ronan, a DAC 21-éves ír középpályása.

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:

 

2018.03.10. – DAC-Rózsahegy 3:0, gólok: Černák, Pačinda, Šatka, 5111 néző

2018.05.19. – Rózsahegy-DAC 0:4, gólok: Vida K. 2, Ljubičić, Bayo, 1527 néző

2018.08.11. – DAC- Rózsahegy 2:2, gólok: Vida K., Pačinda (11 m) – Tandir, Qose, 7043 néző

2018.11.10. – Rózsahegy-DAC 0:1, gól: Bayo, 1749 néző

2019.03.17. – DAC- Rózsahegy 1:1, gólok: Taiwo – Gal Andrezly, 7722 néző

 

Tavaly egyébként pont a Rózsahegy otthonában szerzett győzelemmel ünnepelhették a sárga-kékek az Európa-ligába való kijutást, így remélhetőleg ma is jó hangulatban térhetnek majd haza.

 

Szóljon hangosan a himnusz!

 

A mai találkozó a DAC-szurkolók számára is fontos, hiszen a május 15-én életbelépő himnusztörvényt a Rózsahegy sportigazgatójának, Dušan Tittel sns-es képviselőnek a nyomására fogadták el a parlamentben. Ő volt az, aki azzal példálózott a törvényjavaslatot védve, hogy „nem túl kellemes” több ezer torokból hallgatni a magyar himnuszt a Mol Arénában.

 

A Rózsahegy-DAC találkozó szombaton 17 órakor kezdődik.

 

Hajrá DAC!

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.