Nyitókép: fcdac.sk

 

Június 16-án, vasárnap a DAC is megkezdte a nyári felkészülést a Mol Akadémián. Hyballáék a következő napokban több új fiatal játékost is tesztelnek majd, elsősorban az akadémián nevelkedett labdarúgók közül.

 

Jan Van Daele sportigazgató és Peter Hyballa vezetőedző 26 játékost fogadott az első napon, köztük egy teljesen új arcot Jakub Švec személyében, akit Aranyosmarótról igazoltak.

 

„Úgy érzem, a DAC-hoz való átigazolásommal egy magasabb szintre léptem. Nemcsak labdarúgóként, hanem emberként is fejlődni szeretnék. Érzem, hogy a karrieremben előrelépésre van szükségem, s úgy gondolom, erre a DAC lesz a megfelelő hely.”

 

 hirdetes_810x300  

nyilatkozta a legújabb csatár, aki közös megegyezés szerint a nyári felkészülést a sárga-kékekkel kezdi, azonban ősszel még a ViOnnál lesz vendégjátékon.

 

Peter Hyballa a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy

 

„Van néhány hetünk, hogy felkészüljünk. Az első héten kevesebben leszünk, a válogatott játékosok később csatlakoznak. Csak három hét szabadunk volt, tehát a játékosok nem veszítettek erőnlétükből és rögtön a futballal kezdhetünk”

 

Hyballa gratulált a frissen érkező Danylo Beskorovajnyj-nak, aki az ukrán utánpótlás válogatottal U20-as világbajnok lett.

 

Tomáš Huk szerint az öt távozó közül hiányozni fog a csapatból Christián Herc, aki „szilárd része volt a csapatnak”.

 

„Hiányozni fog nekünk, de ilyen a labdarúgás.”

 

A keretben további változások is várhatók, nagy az érdeklődés az ezüstérmes csapat játékosai iránt, ahogy a klub is keresi az új tehetségeket.

 

„Amint azt májusban már kijelentettem, a fő cél az volt, hogy a csapat együtt maradjon. Számos megkeresésünk volt az ezüstérmet szerzett játékosainkat illetően. Természetesen ez nem meglepő, hiszen sok játékosunk még mindig nem érte el teljesítménye maximumát, s még mindig fejlődésben van.”

 

nyilatkozta Jan Van Daele sportigazgató.

 

Világi Oszkár klubtulajdonos a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta, hogy „igyekszik egyben tartani a csapatot”, mert szeretné, „ha ezzel a nagyszerű társasággal” vághatnának neki az Európa-liga-selejtezőknek és az új idénynek.

 

Világi azt is elmondta, hogy a három magyarországi játékos – Kalmár Zsolt, Vida Kristopher és Vida Máté – mellé szeretne további magyar játékosokat is átcsábítani Dunaszerdahelyre.

 

„Szeretnénk további magyar játékosokat igazolni, akik nálunk kibontakozhatnak, és ha jól teljesítenek, bekerülhetnek a válogatottba.”

 

Somorja mint farmcsapat?

 

A második ligában szereplő Somorja neve mellett néhány hétig kérdőjel volt, ugyanis brazil szövetségesükkel megszakadt az együttműködés, ezzel együtt jövőjük is kérdésessé vált. Csutora Norbert a profutbal.sk-nak nyilatkozva megerősítette, hogy bejelentkeznek a II. ligába, arra azonban nem adott egyenes választ, hogy milyen formában működik majd tovább a klub a távozó befektető nélkül.

 

„Jövő héten hivatalos közleményt adunk majd ki az új partnerünkkel való együttműködésről”

 

mondta Csutora. A szlovák fociportál információi szerint Világi Oszkár és a DAC érkezett segítőként a somorjaiakhoz, és valószínűleg a sárga-kékek farmcsapataként működnek majd tovább.

 

A Körkép.sk információi szerint korábban a KFC Komárom is felmerült lehetséges farmcsapatként a DAC oldaláról, azonban a lila-fehérek nem éltek a lehetőséggel.

 

A DAC első edzésén részt vettek:

Macej, Slančík, Száraz, Bajnóczi – Koštrna, Blackman, Huk, Malý, Csóka, Kone, Šimčák, Szalma, Dolinský, Magyar, M. Vida, Bednár, Nagy, Veselovský, Čmelík, Bögi, Švec, Taiwo, Divković, Bilenkyi, Boateng, Kelemen

 

Hiányzók:

Davis – Gold Cup 2019 részvétel

Jedlička, Šatka, Beskorovainyi, Ronan, Kalmár, K. Vida – később csatlakoznak

 

Érkeztek:

Jakub Švec – szlovák, ViOn Zlaté Moravce, szül. 2000. július 23. (átigazolás)

Ernest Boateng – ghánai, Vision FC, szül. 2001. március 29. (próbajáték)

Nikolas Bajnóczi – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2001. november 13.

Malý Matúš – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2001. július 11.

Dániel Szalma – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2003. szeptebber 9.

Šimon Dolinský – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2001. február 1.

Attila Magyar – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2000. június 16.

Dominik Veselovský – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2002. július 19.

Ferenc Bögi – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2002. április 11.

Kelemen Marko – szlovák, DAC U19, szül. 2000. április 29.

 

Távoztak:

Ayong (szerződésbontás), Kucz, Herc, Baumgartner (kölcsönjáték után), Tretiakov (Oleksandriya, Ukrajna – kölcsönjáték)

 

Az edzői stáb:

Vezetőedző: Peter Hyballa

Pályaedzők: Admir Kozlić, Maik Drzensla

Kapusedző: Martin Raška

Erőnléti edző: Laura Stosno-Krohn

 

A nyári felkészülés programja:

2019. június 16., 15:00 ó: a felkészülés kezdete, 16:00 ó: az első edzés

Június 22., 10:30 ó: FC DAC 1904 – Somorja (szlovák, 2. liga), MOL Akadémia

Június 23., 11:00 ó: FC DAC 1904 – Zaglebie Sosnowiec (lengyel, 2. liga), MOL Akadémia

Június 26., 17:00 ó: Ahmat Groznij (orosz, 1. liga) – FC DAC 1904, Bük

Június 28. – július 5.: edzőtábor, Telki, Magyarország

Július 2., kedd: torna, Magyarország

Július 3., szerda: torna, Magyarország

Július 5., péntek: Vasas Budapest (magyar, 2. liga) – FC DAC 1904, Budapest

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.