Nyitókép: uefa.com

 

Kedden 14:30-tól a svájci Nyonban sorsolták ki a Bajnokok Ligája 1. és 2. selejtezőkörét. Ez alapján kiderült, hogy ki lesz a Fradi ill. a pozsonyi Slovan első ellenfele a megmérettetésen.

 

A sorsolásról: A 32 csapatot egy tizenkettes és két tízes csoportba osztották még hétfőn. Mind a három csoportban ugyanannyi kiemelt és nem kiemelt csapat van. Mindegyik csoportnál két tál volt – az egyikből a kiemeltet, a másikból pedig a nem kiemeltet húzták ki. Ezt a két golyót egy nagy tálba helyezték, megkeverték, és az elsőként kihúzott csapat az első meccs házigazdája lett.

 

Az 1. selejtezőkör sorsolása

 

 hirdetes_810x300  

Az UEFA közleménye alapján az első csoportban nem kiemelt Fradi a Ludogorec Razgrad (bolgár), a Crvena zvezda (szerb), a Shkëndija (északmacedón), az AIK (svéd) vagy az Asztana FK (kazahsztáni) közül kellett hogy ellenfelet kapjon.

 

A sorsolás alapján a Fradi ellenfele a Ludogorec Razgrad (bolgár) lesz. Az első mérkőzést idegenben játszák a zöld-fehérek.

 

A második csoportban lévő kiemelt Slovan Bratislava lehetséges ellenfelei az FK Sarajevo (bosnyák), a Valletta FC (máltai), a Szutjeszka Niksics (montenegrói), a Partizani Tirana (albán), vagy a Szaburtalo Tbiliszi (grúz).

 

A sorsolás alapján a Slovan ellenfele a Szutjeszka Niksics (montenegrói) lesz. Az első mérkőzés házigazdája a pozsonyi klub.

 

Az 1. forduló első mérkőzéseit július 9-én és 10-én, a visszavágókat július 16-án és 17-én játsszák. A továbbjutók a BL-ben, a kiesők az El-ben folytatják.

 

reprofoto/uefa.com
reprofoto/uefa.com

 

A 2. selejtezőkör sorsolását június 19-én, közép-európai idő szerint 12:00-kor tartják Nyonban.

 

Az Európa-liga sorsolását szintén kedden, 15:30-tól tartják.

 

Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: BL Fradi Slovan

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.