Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Július 20-án csallóközi rangadóval rajtol a KFC Komárom a szlovák országos második ligában, addig is azonban gőzerővel készülnek, játékosokat tesztelnek és felkészülési mérkőzéseket játszanak.

 

Ahogy arról helyszíni riportunkban korábban beszámoltunk, a lila-fehérek az 5. helyen zárták a másodosztály küzdelmeit, majd a Fortuna Liga friss bajnoka, a Slovan Bratislava elleni edzőmérkőzéssel kezdték meg a nyári felkészülést. Az akkor már húzóemberek szempontjából foghíjas komáromiak 3:0-ás vereséget szenvedtek hazai pályán, majd a tavalyi bajnok Spartak Trnava vendégeként 2:0-ra maradtak alul. A június végi, Aranyosmarót elleni felkészülési meccs az eredmény szempontjából már biztatóbbnak bizonyult, hiszen a három kapott gól mellett két találatot sikerült szerezniük a lila-fehéreknek.

 

Összeállt a 2. liga – Csallóközi derbivel rajtol a szezon

 hirdetes_400x285  

 

A Körkép.sk információi szerint három eddigi kulcsembere hagyta el a KFC csapatát, akiknek hiányát egyelőre még megérzik a lila-fehérek. A bajnokság befejeztével távozott a csapatkapitány és házi gólkirály Samir Nurkovič, aki a johannesburgi Kaizer Chiefs FC-nél folytatja pályafutását. Korábban hivatalosan is bejelentették már Domonkos Kristóf távozását, aki Győrbe igazolt, Mészáros András pedig a DAC farmcsapatának, a somorjai klubnak színeiben lép pályára a másodosztályban.

 

Információink szerint rajtuk kívül Šimon Kupec, Daniel Valach, Erik Ujlaky és Peter Lupčo is búcsút intett a komáromiaknak.

 

11 óra, 32 fok

 

Negyedik felkészülési mérkőzésükön július 6-án a magyarországi NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvárt fogadták a komáromiak. A két gárda kiegyenlített párharcot vívott. A komáromiak néhány szépen felvezetett támadást is bemutattak a mintegy kétszáz kilátogató szurkolónak, azonban a helyzetek az utolsó embereken rendre elúsztak.

 

Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Egy eseménytelen első félidő után végül a vendégek kezdték meg a gólgyártást a 60. percben, mikor is egy szöglet után Leckéši csak kiütni tudta a labdát, a csereként beálló Galambos Ádám pedig kíméletlenül kihasználta a kínálkozó helyzetet, és 17 méterről kilőtte a bal sarkot. 0:1.

 

Nem kellett sokat várni a második találatra sem. A 73. percben egy pontos passzot kapott a csereként beálló Mim Gergely, így 10 méterről megszerezte a csákváriak második találatát is. 0:2.

 

Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Az eredmény mindenesetre nem vette el a hazaiak kedvét, akár keményebb közelharcok árán is igyekeztek labdát szerezni és helyzeteket kialakítani. A lila-fehérek szépítő gólját végül a próbajátékon lévő De Nguidjol szerezte meg a 85. percben, ezzel pedig be is állította a mérkőzés végeredményét.

 

Érdekes adaléka volt a játéknak, hogy a csákváriak a szlovák csapatoktól eltérően „hangosan” játszottak. Az egész mérkőzés alatt magyar szótól volt hangos a pálya, mivel a játékosok végig instrukciókkal látták el egymást.

 

Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

KFC Komárom – Aqvital FC Csákvár

1:2 (0:0)

85. perc De Nguidjol ill. 60. perc Galambos Ádám, 73. perc Mim Gergely

 

KFC Komárom: Leckéši, Krén, Pagáč, Antálek, Pittner, Končal, Šulek, Fokaidis, Kollár, De Nguidjol, Šimko

Csere: Beseda, Begáň, Ondruš, Erős, Jankovič, Ujlaky

Edző: Jozef Olejník

 

Aqvital FC Csákvár: Hermány – Csató, Albert I., Tányéros – Major, Mészáros, Kocsis B., Sándor Gy., Deutsch L. – Sejben, Baracskai.

Csere: Markek, Sipos, Mim, Galambos, Nándori, Pratsler, Kiprich D., Varga Zs.

Edző: Visinka Ede

 

Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

A komáromiak legközelebb az új stadionnal büszkélkedő Vasas FC vendégei lesznek – július 9-én 19 órától. Jelen állás szerint utolsó felkészülési mérkőzésüket július 13-án hazai pályán abszolválják, mikor is a Dorogi FC-t látják vendégül.

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.