Máté, Mirella
  • HUF: 333.70
  • USD: 1.10
  • 8 °C
  • 25 °C
sport

Šatka: Nem lesz könnyű elmennem Dunaszerdahelyről

Ettől függetlenül előrelépésnek értékeli átigazolását és várja az új kihívásokat

Nyitókép: sport.sk

 

Ľubomír Šatka hosszú ideje volt a DAC védelmének stabil pontja, néhány napja pedig megpecsételte sorsának további alakulását, mikor átigazolt a lengyel élvonalbeli Lech Poznan csapatához. A 23-éves védő az Európa-liga első selejtezőkörében még a sárga-kékeket erősíti, július 19-től azonban már nem számolhat szolgálataival Peter Hyballa.

 

Šatkára a hétszeres lengyel bajnok már a téli felkészülés alatt is felfigyelt.

Hirdetés(X)

 

“Hosszabb ideje figyeltek. Már télen, mikor Törökországban voltunk felkészülésen, ott volt a Lech Poznan is és felkészülési mérkőzést játszottunk egymás ellen. Már akkor voltak valamilyen pletykák arról, hogy figyelnek engem. Néhány héttel az előző idény vége előtt az ügynökömön keresztül elindultak az első tárgyalások. A Lech képviselői készek voltak kifizetnie a kivásárlási díjamat (750 ezer eurót – a szerk. megj.) és Dunaszerdahelynek így el kellett engednie.”

 

nyilatkozta ezzel kapcsolatban a SITA-nak Šatka.

 

A DAC július 11-én, csütörtökön a szintén lengyel Cracovia Krakkó csapatát fogadja a MOL Arénában, majd július 18-án Lengyelországban kerül sor a visszavágóra – így valószínű, hogy Šatka már nem is utazik haza a sárga-kékekkel, hisz július 19-én már új csapattársaihoz kell csatlakoznia.

 

“Ez a két mérkőzés már körvonalazza majd, hogy mi vár rám Lengyelországban. Számomra fantasztikus lenne továbbjutással búcsúzni. Jelenleg ez az egyetlen, amire koncentrálok. Nem lesz könnyű elmennem Dunaszerdahelyről”

 

tette hozzá Šatka, aki arról is beszélt, hogy miért döntött a távozás mellett.

 

“A lengyel liga attraktívabb. Összességében több ember jár focira. Kiváló stadionokban játszanak. Úgy gondolom, hogy igényesebb, nehezebb a liga, mint Szlovákiában. Nehezebb csaták lesznek, de ennek köszönhetően tanulhatok valamit és tovább javulhatok. Ezért előrelépésnek értékelem ezt. Remélem, hogy bekerülök a kezdőcsapatba, és hiszem, hogy az előző idényhez képest, mikor nem voltak jók az eredmények, sikeresek leszünk és az emberek nagy számban találják meg az utat a stadionunkhoz.”

 

mondta a hamarosan már csak egykori DAC-játékos.

 

Nem Šatka az egyetlen, aki az Ekstraklasára cserélte le a sárga-kék mezt. Védőtársa, Tomáš Huk szintén a lengyel élvonalba igazolt, a bajnok Piast Gliwice csapatához. Érdekes fordulat, hogy a bajnokság első fordulójában rögtön a Piasttal mérkőzik meg a Lech Poznan.

 

“Rögtön ez első fordulóban egymással szemben állunk majd, de akkor valószínűleg még nem fogok játszani. Nem vettem részt a Lech nyári felkészülésén, ezért kicsit hátrányban vagyok. Ráadásul a Piast elleni meccs csak két nappal később lesz, ahogy a Dunaszerdahellyel pályára lépünk Krakkóban.”

 

zárta Šatka.

 

sport.sk , Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás