Nyitókép: fcdac.sk

 

Idegenben, Aranyosmaróton kezdi meg a Fortuna Liga 2019/2020-as idényét a DAC. A találkozó 19 órakor kezdődik.

 

25. élvonalbeli szezonjában indul a DAC.  A legutóbbi ezüstérmesnek sűrű a programja, hiszen továbbjutott az Európa-liga 2. selejtezőkörébe, ahol csütörtökön már bizonyíthat is a görög Atramitosz ellen. Addig is azonban jó lenne sikerrel venni a hazai bajnokság első akadályát, a ViOn-t.

 

„Szeretnénk folytatni a tavalyi sikeres menetelést, még több pontot gyűjteni és gólt szerezni. Aztán majd meglátjuk, ez mire lesz elég a végelszámolásnál,”

 

 hirdetes_810x300  

mondta a bajnokság rajtja előtt Peter Hyballa, majd hozzátette, hogy nem tart az Európa-liga mérkőzés miatti fáradtságtól.

 

„Félig holland, félig német vagyok, tehát a csapatban fegyelem uralkodik. Mindjárt az utolsó krakkói sípszó után a ViOn-ra kezdtünk koncentrálni.”

 

A sárga-kékek immár a Krakkóban még pályára lépő Ľubomír Šatka nélkül vágnak neki a bajnokságnak.

 

Világi Oszkár klubtulajdonos korábbi szezonnyitó sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy meggyőződése, hogy

 

„a klub átvétele óta most vagyunk a legfelkészültebbek az új szezonra. A klubba való belépésem óta most először kezdjük úgy az idényt, hogy ki van építve az infrastruktúránk. Van akadémiánk, kész stadionunk, technikai segítségünk, alkalmazottaink. Tavaly a második helyen végeztünk, és ismét főleg a fiatalokra építünk”

 

A más csapatoktól való igazolások mellett a klub igyekszik fokozatosan beépíteni az A-csapatba az akadémián nevelkedő fiatalokat.

 

„Az, amit öt éve elkezdtünk, meghozza gyümölcsét. Készek vagyunk a szezonra. Erősebbek vagyunk minden fronton. Természetesen, a futball a szerencséről is szól, de készek vagyunk rá.”

 

mondta Világi.

 

Az átigazolási időszak kezdetétől nagy volt az érdeklődés a klub játékosai iránt, volt, akit sikerült Dunaszerdahelyen tartani, de voltak olyan stabil emberek is, akik már más klubnál folytatják pályafutásukat.

 

Érkezők:

 

Dominik Kružliak (Ružomberok), Danylo Beskorovainyi (Michalovce, kölcsönjáték után), Matej Oravec (Podbrezová), Jakub Švec (Zlaté Moravce), Eric Ramirez (Karviná), Sharani (Sparta Praha), Dominik Veselovský (DAC Akadémia)

 

Távozók:

 

Tomáš Huk (Piast Gliwice), Karsten Ayong (szerződésbontás), Tomasz Kucz (Leverkusen, kölcsönjáték után), Patrik Macej (Podbrezová), Souleymane Kone (Djurgårdens IF, kölcsönjáték után), Ľubomír Šatka (Lech Poznaň), Denis Baumgartner (Sampdoria, kölcsönjáték után), Christián Herc (Wolverhampton, kölcsönjáték után), Maksym Tretiakov (FC Oleksandriya, kölcsönjáték), Stanislav Bilenkyi (Zaglebie Sosnowiec, kölcsönyjáték)

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!