Nyitókép: körkép.sk/KZS

 

Csütörtök este a Mol Arénában kerül sor a DAC soron következő Európa-ligás szereplésére, mikor is a görög Atromitosz csapatát fogadja.

 

A görög Szuperliga 4. helyezettje tavaly – ugyanúgy mint most – a 2. selejtezőkörbe kapcsolódott be az Európa-liga küzdelmeibe, majd rögtön el is vérzett. A DAC, mely idén idáig mintegy fél millió eurót „dolgozott össze” a nemzetközi szerepléssel, nem titkolja, hogy egyértelmű célja a továbbjutás.

 

Ahogy arról az Atromitoszt bemutató cikkünkben már utaltunk rá, a görögök előnye lehet, hogy kipihentek, hiszen náluk csak augusztus 24-én rajtol a szezon, így teljes mértékben a DAC-ra tudtak összpontosítani. Ezzel szemben Hyballa csapata párhuzamosan szerepel az Európa-ligában és a Fortuna Ligában is.

 hirdetes_810x300  

 

Az Atromitosz csapata már kedden este megérkezett Pozsonyba, a keretükben pedig két olyan játékos is van, akikre fokozottan odafigyelhetünk – Megyeri Balázs, aki igyekszik érintetlenül tartani hálóját, valamint Ugrai Roland, aki viszont szívesen rúgna gólt Martin Jedličkának.

 

„A Cracovia Krakkó ellen megmutattuk mentalitásunkat és kondíciós szempontból is jól fel vagyunk készülve. Minőségi ellenfél vár ránk, akit többször is elemeztünk. A védelemben nagyon kompaktak a játékosaik, hasonlóan játszanak, mint a Cracovia. A két mérkőzés előtt 50:50 az esély, de tovább akarunk jutni”

 

hangsúlyozta Peter Hyballa a találkozó előtti szerdai sajtótájékoztatóján.

 

„Fontos lesz, hogy egy-vagy két gólt rúgjunk, és hogy Jedlička ne kapjon gólt. A játékosok egészségesek, senki sem jelentett sérülést. Nincs sok időnk az edzésre, inkább a mentális felkészülésről van most szó. A csapat hangulata jó.”

 

nyilatkozta Hyballa, aki szerint számukra előny, hogy már játékban vannak.

 

“A félelmet nem ismerő csapat” – Bemutatjuk a DAC csütörtöki ellenfelét

 

Miután a védelemből távozott Tomáš Huk és Ľubomír Šatka, új védvonalat kellett felállítania a csapatnak.

 

„A keretben most van három középső védőnk. Kružliak biztosan ott lesz a kezdőben, jól beilleszkedett a csapatban. Oravec játékilag jobb, Beskorovajnyj pedig tipikusan a régi stílus szerinti védő.”

 

mondta a német szakember.

 

„Az ellenfelet kielemeztük. Az edzők megmutatták nekünk, milyen erős és gyenge pontjaik vannak. Remélem, hogy sikerül győznünk és továbbjutni a következő körbe. Az Aranyosmarót elleni mérkőzés után mindannyian sikeresen regenerálódtunk. Remélem, hogy ez látszik is majd rajtunk”

 

nyilatkozta a sajtónak Kristián Koštrna.

 

Szuper nyári akció! Hirdessen akár 30 %-kal olcsóbban a Körképen!

 

Némi érdekesség, hogy bár a görög szurkolók eléggé harciasak, a vendégek nem igényeltek belépőjegyet a szurkolóik számára a Mol Arénába.

 

A 20:30-kor kezdődő mérkőzés német játékvezetők vezetik majd. Amennyiben a DAC továbbjut, úgy a lengyel Legia Warszawa és a finn KuPS Kuopio párharc győztesével kerül szembe.

 

A teljes sajtótájékoztató itt tekinthető meg:

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!