Lajos, Patricia
  • HUF: 331.90
  • USD: 1.12
  • 21 °C
  • 31 °C
sport

A DAC nem teszi le a fegyvert, Jedlička: Nem kirándulni jöttünk

Hyballa: Kötelességünk két gólt szerezni

Nyitókép: fcdac.sk/Lelkes Ernő

 

A Fortuna Liga második helyezettje hátrányból, egy itthon elszenvedett vereségből kell hogy ma valami nagyot mutasson, és fordítson az álláson, hogy továbbjuthasson az Európa-liga 3. selejtezőkörébe.

 

A Mol Arénában mutatott, leginkább elfeledni kívánt 2:1-es vereség azt jelenti, hogy ma Athénban legalább két gólt kell rúgniuk Kalmáréknak. Peter Hyballa a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban elmondta, hogy épp ezért ehhez a helyzethez módosítják taktikájukat.

Hirdetés(X)

 

“Ugyanúgy, ahogy az előzőben, úgy a mostani idényben is szép támadó focit játszunk. Csütörtökön nem csak a győzelem céljával vágunk neki a mérkőzésnek, de kötelességünk két gólt szerezni. Nem marad semmi más, mint a pressing és a pressing, bár nem becsülhetjük alá a 35 fokot.

 

Most, mikor hetente két mérkőzésünk van, nem edzünk annyit, kevesebb edzésegységünk van, de az eddig találkozók nagyon jók voltak. Ebből a szempontból is ez kondíciós tréning a játékosok számára”

 

mondta Hyballa szerdán, aki a múlt heti görög tragédia után a DAC-szurkolóit is “elővette”.

 

Hyballa: A szurkolóink sem voltak topformában, nem éreztük a lelátóról az igazi „tűzijátékot”

 

Vida Kristopher volt az egyetlen, aki az Atromitosz és a Pohronie ellen is betalált a kapuba, ráadásul a görögök ellen szinte rögtön azután volt sikeres, hogy csereként beállt.

 

“Jelenleg négy jó támadónk van. Vasárnap Vida két gólt adott, Taiwo is szerzett egyet, Čmelíknek volt két gólpassza és Eric Ramirez is betalált. El kell döntenünk, hogy a taktikai játékra állunk-e rá a széleken, vagy a gyorsaságra. Meg van a lehetősége, hogy a mérkőzés során változtatunk a terveinken. Meglátjuk, ez Vidára is érvényes, lehet, hogy a cserepadról ugrik majd be”

 

folytatta a német szakember.

 

A DAC csapata idén még nem tudott győzni az Európa-ligában. A lengyel Cracovia ellen először egy hazai 1:1-es döntetlent, majd egy idegenbeli 2:2-es döntetlent játszott, a Megyeri Balázst és Ugrai Rolandot foglalkoztató Atromitosztól pedig 2:1-ra kapott ki Dunaszerdahelyen.

 

“Az első találkozó után mindenki azt gondolja, hogy az Atromitosz már továbbjutott, de mi nem így gondoljuk. Ahogy már többször is bebizonyosodott, le tudjuk reagálni a krízishelyzeteket és visszatérni a helyes útra. Hiszem, hogy ez csütörtökön is sikerül”

 

mondta Hyballa, aki mellett Martin Jedlička jelent meg a sajtótájékoztatón.

 

“Az egész csapat nevében elmondhatom, hogy fittek vagyunk, és helyt akarunk állni. A vasárnapi mérkőzés után jól regenerálódtunk. Nem tesszük le a fegyvert, továbbjutni jöttünk, nem kirándulni. Senki sem hitt nekünk Krakkóban, de megcsináltuk. Itt is teljesíteni akarjuk, megvan a szükséges minőségünk hozzá.”

 

mondta a DAC hálóőre.

 

Kalmár Zsolt, aki jelenleg a Fortuna Liga legveszélyesebb játékosának számít, úgy nyilatkozott, hogy szeretnék Athénban kijavítani, amit otthon elrontottak.

 

„Amit otthon elrontottunk, szeretnénk kijavítani. Vagyunk olyan jók, hogy Athénban biztosítsuk be a továbbjutást. Hogy most szerzek-e gólt? A legfontosabb, hogy nyerjünk. Mindegy, hogy ki rúgja a gólt.”

 

Vida Máté is önbizalommal, optimistán várja az athéni visszavágót.

 

„Nem szabad annyi hibával játszani, mint az első meccsen. Nagyon fontos lesz, melyik csapat szerzi az első gólt, és ha mi, akkor száz százalékig biztos vagyok abban, hogy tovább is lépünk a következő selejtezőkörbe.”

 

A 19 órakor kezdődő találkozót a helyszínen élőben követi a Körkép.sk ministábja is, így olvasóink helyszíni képeket is videókat is megtekinthetnek majd portálunkon a mai nap folyamán.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás