Nyitókép forrása: magyarnemzet.hu

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség hétfőn elutasította a Budapest Honvéd óvását, amit a magyar klub a Universitatea Craiova elleni EL-selejtező visszavágójára nyújtott be a hosszabbítás utolsó percében történt botrányos események miatt – írja a Nemzeti Sport.

 

A Honvéd óvásátaz UEFA még pénteken kapta kézhez, amit az etikai és fegyelmi bizottság hétfői ülésén terjesztettek elő. A Craiova vezetőinek hétfőn tizenegy óráig kellett elküldeniük a saját álláspontjukat a történésekről.

 

A Honvéd óvást nyújtott be az ominózus mérkőzésen történt botrányos események miatt. A Román szurkolók töbek között hanggránáttal dobták meg a játékvezetőt, és egyéb atrocitások is történtek. Alapesetben a mérkőzést a kialakult biztonsági helyzet miatt le kellett fújni, de a kényszerszünet alatt a csendőrség jelezte, ha félbeszakítják a meccset, nem tudják garantálni a csapatok és a bírük biztonságát.

 hirdetes_810x300  

 

A Nemzeti Sport közlése szerint Mendelényi Dániel klubtulajdonos előzetesen az NSO Tv-nek elárulta, szerintük az egyetlen lehetséges döntés az lett volna az UEFA részéről, ha a Craiovától elveszik a tizenegyesekkel kiharcolt győzelmet és így a továbbjutást. A román hatóság mindössze két hazai rendbontót azonosított, akik már meg is kapták a büntetésüket.

 

A Honvéd sajtóosztálya hétfőn délután adott arról tájékoztatást, hogy az EUFA elutasította a klubóvását. A Honvéd az alábbi közleményt adta ki:

 

„Döntött az UEFA a Budapest Honvéd óvásáról: hiába a botrányos craiovai mérkőzés, az európai szövetség elutasította klubunk beadványát, és a pályán elért eredményt hagyta jóvá. Ami azt jelenti, hogy a Honvéd – veretlenül! – búcsúzott az Európa-ligától, míg az Universitatea Craiva csütörtökön fogadhatja a görög AEK Athént.

 

A hétfői nap folyamán az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága tárgyalta klubunk óvását, s azzal indokolták az elutasítást, hogy véleményük szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét.”

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!