Nyitókép: mlsz.hu

 

Ahogy arról pénteken a Körkép is beszámolt, a magyar szurkolók két óra alatt elkapkodták az egy hónap múlva esedékes Magyarország-Szlovákia Eb-selejtező mérkőzés hazai szektorokba szóló jegyeit. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint extra motivációt ad a csapatnak, hogy ilyen hatalmas támogatást élvez a szurkolók részéről.

 

A magyar válogatott szeptember 9-én fogadja a szlovákokat a Groupama Arénában. A szövetségi kapitány úgy véli, rég volt olyan harmonikus a viszony a csapat és a szurkolók között, mint az utóbbi hónapokban.

 

Egészséges önbizalommal teli játékosokat látok a válogatottban az utóbbi hónapokban, ami az egyik legjobb érzés

– fogalmazott Marco Rossi az mlsz.hu-nak.

Emellett pedig legalább ilyen fontos, hogy a csapat a szurkolók bizalmát is visszaszerezte. Az Eb-kvalifikációt és az ehhez elengedhetetlen Szlovákia elleni győzelmet pedig ugyanannyira áhítjuk mi is mint a szurkolók, ami hihetetlenül motiválóan hat a csapatra és persze a szakmai stáb minden tagjára is. Ahogy azt korábban is mondtam, a szeptember 9-i mérkőzés kiemelten fontos a 2020-as, részben budapesti rendezésű Eb-re történő kijutás szempontjából. Szlovákiának nagyon jó játékosai vannak, ezt láthattuk a selejtezősorozat első meccsén is, amelyen kikaptunk tőlük.

 

 hirdetes_810x300  

Két óra alatt elkapkodták a hazai jegyeket a magyar-szlovákra

 

Rossi szerint a Horvátország és a Wales elleni győzelmek is azért születhettek meg, mert a drukkerek beleűzték a csapatot a győzelembe. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy minden meccsen lehetőség legyen arra, hogy ezt a támogatást megkapja a válogatott.

 

Nagyon boldog vagyok, hogy ekkora az érdeklődés a csapat iránt, hogy ilyen rövid idő alatt elfogytak a jegyek a Szlovákia elleni mérkőzésre. Ez is nagyon jól mutatja, mekkora szükség van az új nemzeti stadionra, amely szerencsére novemberben már fogadni is fogja majd a csapatot.

A saját példámból tudom, hogy amikor egy olyan mérkőzés, mint a Szlovákia elleni nagyon fontos, az érzelmek el tudják ragadni az embert. Ennek eredményeként sajnos már kétszer is kaptam eltiltást mióta a magyar válogatott szövetségi kapitánya vagyok.

Éppen ezért a Szlovákia elleni mérkőzésen nagyon oda kell majd figyelnem arra, hogy ne ragadjanak el az érzelmeim és a szabályokat, előírásokat betartva irányítsam a csapatot a kispadról.

Nem szabad elfelejteni, hogy ideális esetben akár még úgy is alakulhatnak az eredmények, hogy az Azerbajdzsán elleni mérkőzésen nagy dolgokat ünnepelhetünk. Borzasztó lenne, ha ennek nem lehetnék részese, mert eltiltanak.

 

nyilatkozta Rossi, majd hozzátette, hogy

 

Bízom a szurkolóinkban, és abban is, hogy szeretnének ők is ott lenni az azeriek elleni mérkőzésen, és a Szlovákia elleni meccsen minden szabályt betartva biztatnak majd minket,  így a legkisebb esélyt sem adjuk meg arra, hogy büntetést kapjunk az Azerbajdzsán elleni mérkőzésre, mert ott is óriási szükségünk lesz a szurkolóinkra.

 

A válogatott Montenegró és Szlovákia elleni keretét augusztus 26-án hirdeti ki Marco Rossi, a játékosok pedig szeptember 1-én este érkeznek meg Telkibe, ahonnan 3 nappal később utaznak el Podgoricába, a Montenegró elleni felkészülési mérkőzés helyszínére.

 

mlsz.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.