Nyitókép: Budapest, 2019. augusztus 13. A gólszerző Arijan Ademi, a horvát csapat játékosa (j) és a ferencvárosi Eldar Civic a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Ferencváros – Dinamo Zagreb visszavágó mérkőzésen Budapesten, a Groupama Arénában 2019. augusztus 13-án. MTI/Illyés Tibor

 

Hazai pályán kapott ki a Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában, ezzel már csak az Európa-ligában folytathatják a nemzetközi kupaszereplést.

 

Az 1-1-es zágrábi összecsapás után a Groupama Arénában is voltak jó periódusai a magyar bajnoknak, ám a horvát csapat remek százalékkal használta ki gólszerzési lehetőségeit, és megérdemelten jutott a BL playoff-körébe.

 

A Ferencváros – amely legutóbb a 2004/2005-ös idényben szerepelhetett az akkor még UEFA Kupának hívott második számú európai sorozat főtábláján – az Európa-liga rájátszásában folytatja az izraeli Makkabi Tel-Aviv vagy a litván FK Suduva ellen.

 hirdetes_400x285  

A párharc első mérkőzését jövő csütörtökön idegenben vívja Szerhij Rebrov vezetőedző csapata, a visszavágóra augusztus 29-én kerül sor. A továbbjutó ősszel az Európa-liga csoportkörében szerepel.

 

Ferencváros-Dinamo Zagreb 0-4

 

Az 1. gól:

 

 

A 2. gól:

 

 

A 3. gól:

 

 

A 4. gól:

 

 

 

 

 

 

Körkép.sk, MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!