Tűzoltóautók sokasága érkezett a csallóközi községbe, hogy a szombat esti fényben mérjék össze rátermettségüket, gyakorlottságukat.

 

 

A lánglovagok izgatottan várták, mikor kerülnek sorra. Készülődés közben figyelték, tűzoltótársaik hogyan teljesítik a feladatot. A versenyszám idén is a tűztámadás volt, ami valójában a tűzoltási veszélyhelyzet szimbolizálása. A küzdőtársak, kísérők lelkesen biztatták a lánglovagokat a sportszerű és eredményes helytállásra.

 

 hirdetes_810x300  

Alig szegték valaki kedvét a sikertelen kezdések, a nehézkes nekifutások, az időközben felbukkanó „technikai gubancok”. A látogatók az esti fényekben, a verseny hangulatában túlfűtött terepen finomságokat fogyasztva figyelték az augusztus 3-i, szombati verseny – III. Polgármesteri Kupa – kimenetelét.

 

 

Wiedermann Béla, a Szentmihalyfai Önkéntes Tűzoltószervezet titkárától megtudtuk, hogy a verseny megszervezésének ötlete két évvel ezelőtt látott napvilágot.

 

„Volt egy felnőtt versenyrajunk, amely a ZSHL-s (Západoslovenská hasičská liga / Nyugat-szlovákiai Tűzoltó Liga) fordulók mellett rengeteg más versenyt is látogatott, ezeken kívül aktív életet éltünk, közös szórakozások. A csapat anyagi hátterét a tagok biztosították, viszont a verseny, és hasonló programok megszervezésével igyekeztünk tovább gazdagítani a csapatkasszát. A helyi tűzoltószervezet égisze alatt működtünk, azt képviseltük, s mindenben támogatott minket, viszont amit lehetett, igyekeztünk magunknak megteremteni. Szerencsére a szervezetünk, vállalkozók, a település, környékbeliek s egyéb támogatók segítségével akkoriban sikerült a környék egyik legigényesebb versenyét tető alá hozni.”

 

– ismertette.

 

 

Elmondta azt is, hogy a megmérettetést azért szervezték éjjelre, mert olyankor egyedi és érdekes a minden évben használt látványtechnika. Ezt, valamint az esemény egyéb alkotóelemeit évről évre korszerűsíteni próbálják.

 

 

„Ahogy a mi versenyünket, úgy a számtalan többi versenyt is szórakozásként, kikapcsolódásként élik meg a szervezetek. A tűzoltósport szerelmeseinek ez olyan, mint a labdarúgás a focirajongóknak. Barátkozunk, ismerkedünk, s emellett megmérettetjük magunkat a többi csapattal szemben.”

 

– fogalmazott a tűzoltóversenyek megélésével kapcsolatban.

 

Wiedermann Béla hozzátette azt is, hogy  szerencsére léteznek úgy ifjúsági-, mind gyermekversenyek is, amelyek kitűnő sportolási lehetőséget kínálnak a fiatalságnak, miközben nevelési vonzatuk is van.

 

„A fiatalok megtanulnak csapatban, összhangban dolgozni, fegyelmezetten viselkedni „ – jelentette ki.

 

 

 

A szervező elmondta azt is, hogy ugyan nem érkezett meg az előjelentkezés szerinti csapatszám a versenyre, mégis elegen voltank ahhoz, hogy az alkonyat után elkezdődő verseny éjjel két óráig tartson. Megkérdezésünkre hangsúlyozta, hogy minden csapat sportszerűen viselkedett, a visszajelzések alapján pedig mindenki jól érezte magát.

 

„Látogatóink is szépen megtöltötték a versenypálya szélét, a tapsokból, az atmoszférából érezhető volt, hogy ők is nagyszerűen érezték magukat. Mind a publikum részéről, mind „kulisszák” mögötti dolgokkal kapcsolatban elmondhatom, hogy sikeres versenyt rendeztük.” – foglalta össze a verseny értékelését.

 

 

A látványos megmérettetést jövőre is megtartják, további újdonságokkal színesítve.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Szentmihályfai Önkéntes Tűzoltószervezet

 

Fotó és szöveg: Laky Erzsébet

 

Bevetésre készülnek a lánglovagok – éjjeli tűzoltóversenyt tartanak Szentmihályfán

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.