Nyitókép: körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Szombaton kora este, 17 órától Zólyombrézó csapatát fogadja a Komáromi FC. A lila-fehérek a tabella 6., míg ellenfelük a 9. helyről vág neki az összecsapásnak.

 

Jozef Olejník védencei négy forduló után két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel 7 pontot gyűjtöttek össze, miközben a Zólyombrézónak 2-0-2 a mérlege.

 

A találkozó egyik érdekessége, hogy Zólyombrézóban az a Patrik Macej áll a kapuban, aki a DAC-cal, még sérülése előtt az Európa-ligában is védett. A vasgyáriak egy önbizalomnövelő, 4:0-ás győzelemmel a hátuk mögött érkeznek Komáromba, azonban a KFC is harcos hangulatban várja a találkozót.

 hirdetes_810x300  

 

Tisztában vagyunk vele, hogy egy nagyon erős ellenféllel fogunk találkozni, hiszen ők megjárták az első osztályt is, és nagyon jó játékosokból állnak, de mi is nagyon jó játékosokból épülünk fel. Úgyhogy mindenképp a három pontot szeretnénk itthon tartani. Úgy érzem fel van készülve az egész csapat, úgyhogy készen állunk!

 

nyilatkozta a KFC közösségi oldalán Varjas Zoltán, aki a nyár elején érkezett Komáromba Mezőkövezsdről.

 

Tizenegy új játékossal erősített a KFC

A találkozó szombaton 17 órakor kezdődik a Komáromi Városi Stadionban, játékvezetők Bystrík Nemček, Branislav Hancko, Juraj Halíček.

 

Körkép.sk/Kpa

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.