Nyitókép: körkép.sk/Komjáthy Lóránt – archív

 

2:1-es győzelemmel rajtol a Komáromi FC a Slovnaft Cup 2019/2020-as idényében. A KFC Fehérkúton, a IV. ligában szereplő TJD Príbelce vendégeként lépett pályára.

 

A KFC már a 13. percben megszerezte a vezetést Lazar Kneževič fejesével, majd a második játékrész elején Skabela találatával egyenlítettek a hazaiak. Sokáig úgy tűnt, hogy marad a döntetlen, amit a hatályos szabályok szerint büntetőpárbaj követett volna, azonban a 80. percben Šimko egy fejessel ismét megszerezte a vezetést a lila-fehéreknek, ezzel beállítva a végeredményt is.

 

A komáromiak ezzel továbbjutottak a kupa 3. fordulójába, ahol a losonci MSK Novohrad Lučenec lesz az ellenfelük. A találkozóra előreláthatólag szeptember 11-én kerül sor Losoncon.

 hirdetes_810x300  

 

Amennyiben ebből a párharcból is győztesen kerülnének ki Jozef Olejník védencei, úgy könnyen meglehet, hogy a 4. fordulóban a DAC-cal mérhetnék össze erejüket a komáromiak. A másik ágon ugyanis a DAC és a Tótgyarmat-Fülek páros győztese mérkőzik meg, majd jut tovább a 4. fordulóba.

 

Addig is azonban további kihívások állnak még a komáromiak előtt, hiszen hétről hétre bizonyítaniuk kell a szlovák országos másodosztályban is, ahol 5 forduló után a 10 ponttal a 4. helyen állnak.

 

Körkép.sk/KPA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.