Nyitókép: bcfc.co.uk

 

A vártnál jobban halad Nagy Ádám felépülése, így egyre több az esély rá, hogy Marco Rossi rendelkezésére állhat a szeptember 9-i Magyarország-Szlovákia Eb-selejtezőn. A hírről a Nagy Ádámot foglalkoztató Bristol City menedzsere, Lee Johnson számolt be.

 

A magyar válogatott középpályás a QPR elleni bajnokin szenvedett bokasérülést, akkor nem vélték komolynak a sérülést, később azonban kiderült, hogy akár hat hétig is eltarthat a gyógyulási folyamat. Marco Rossi ennek ellenére küldött meghívót Nagy Ádámnák, és úgy tűnik, jól tette. A legfrissebb információk szerint ugyanis a vártnál jobban halad a játékos gyógyulása.

 

„Ádám sérülése jól néz ki, ennek nagyon örülök. Jobban mozog már, javul a bokája. Válogatott meghívót is kapott, azonban a mostani, szombati bajnokin még túl korai lenne a visszatérése. A terv az, hogy az Eb-selejtezőn pályára léphet már, utána pedig a Stoke ellen szintén bevethető lesz” – fogalmazott Lee Johnson.

 hirdetes_400x285  

 

A 26 FŐS MAGYAR KERET MONTENEGRÓ ÉS SZLOVÁKIA ELLEN

 

KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)

 

VÉDŐK: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország)

 

KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Sigér Dávid(Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)

 

TÁMADÓK: Dzsudzsák Balázs (el-Ittihad Kalba – Arab Emírségek), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián(Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

 

nemzetisport.hu, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!