Nyitókép:  mti

 

Kétségtelenül az év meccsét láthatjuk ma este a budapesti Groupama Arénában, ahol a magyar válogatott a szlovákot fogadja az Eb-selejtező keretében. A tét, a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra való kijutás, a felvidéki magyarok számára pedig még ennél is több.

 

Marco Rossi szövetségi kapitány, aki egyébként ma ünnepli születésnapját, a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón az ígérte, nem fog kockáztatni a kezdőcsapat kijelölésekor, mindenképpen a győzelemre leginkább esélyes összeállítás lép majd pályára.

 

„A montenegrói mérkőzésből levontam a megfelelő tanulságokat. Győzni akartunk, de hoztunk bizonyos személyi döntéseket, amikért vállalom a felelősséget”

 

 hirdetes_400x285  

utalt a csütörtöki, podgoricai felkészülési mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereségre az olasz szakvezető.

 

Magyar-szlovák előtt: A Felvidéken is láthatjuk az M4 Sport közvetítéseit!

 

„Nem fogok kockáztatni”

 

mondta a hétfő esti Eb-selejtező kezdőcsapatával kapcsolatban. Megjegyezte, ahhoz, hogy a magyar csapat győzzön, a játékosoknak nem szabad eltérniük a kijelölt taktikától, mert a rivális is nagy fegyelemmel játszik.

 

„Nyílt mérkőzésre számítok, de ezúttal mi vagyunk hazai pályán, ahol általában jobban teljesítünk”

 

nyilatkozta Rossi, akinek együttese az Európa-bajnoki selejtezőket egy szlovákiai vereséggel kezdte, hazai pályán ugyanakkor nyerni tudott a világbajnoki ezüstérmes horvátok és a walesiek ellen is.

„A szlovákok a horvátok ellen 46 percig erősen játszottak, jó játékosok alkotják a keretüket”

 

tette hozzá a szakember.

 

Dzsudzsák: Nagyon motiváltak vagyunk, győzelemre éhesek

 

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány kiemelte, a horvátokkal szembeni, hazai pályán elszenvedett 4-0-s vereség ellenére sem szabad leírni a szlovák csapatot, de a magyar válogatottnak csak saját magára kell figyelnie.

 

„Hiszek a csapatban, a csapattársakban, a taktikában, bízom abban, hogy a mérkőzés csak egyféleképpen alakulhat”

 

fogalmazott Dzsudzsák, aki szerint a válogatotton belüli hangulat nyugodt, a csütörtöki vereséget gyorsan lezárták magukban.

 

„Mindannyian tudjuk, miről szól ez a tíz nap, ezt most már ki is mondhatjuk. Mindenki éhes a győzelemre”

 

tette hozzá a csapatkapitány.

 

„A három pont megszerzésére törekszünk, aztán, hogy mekkora ajándékot tudunk adni a kapitány úrnak, az majd kiderül”

 

Hamšíkék utolsó esélyről beszélnek

 

Marek Hamšík csapatkapitány szerint a szlovák labdarúgó-válogatott számára az Európa-bajnoki részvétel lesz a tét hétfőn a magyarok elleni budapesti selejtezőmérkőzésen.

 

„Ha rosszul alakul a mérkőzés, lehúzhatjuk a rolót”

 

jelentette ki a 32 éves csatár. Pavel Hapal szövetségi kapitány ennél valamelyest óvatosabban fogalmazott, ő úgy vélte, győzelemmel csapatának jó esélye lenne, hogy kijusson a kontinensviadalra, míg vereséggel nem a saját kezében lenne a sorsa.

 

„Mindenki egészséges, de még fontosabb, a játékosok fejben is tiszták. Levontuk a megfelelő következtetéseket, de el kell felejteni a pénteki kudarcot, most már csak a magyarok legyőzésére kell koncentrálni”

 

mondta a cseh szakvezető.

„Átbeszéltük a történteket, de nem beszéltük túl, hogy ne bizonytalanítsuk el a játékosokat. De ami biztos, mindenben javulnunk kell az előző meccshez képest, mert az a teljesítmény kevés lesz”.

 

fogalmazott Hapal, aki Dzsudzsák Balázst emelte ki a hazaiak közül kulcsjátékosként.

 

„A magyarok montenegrói vereségéből sem szabad messzemenő következtetéseket levonni, mert mások játszottak más taktikával, mint szoktak.”

 

Eb-selejtezők: Hazai pályán kaptak ki a szlovákok, győzött a papírforma Cardiffban

 

Hamšík agresszív, hajtós, határozott játékot vár a magyaroktól, de hangsúlyozta, nekik is máshogy kell hozzáállniuk ehhez a találkozóhoz.

 

„Ez a vereség felrázta a csapatot, de a kudarcot el kell felejteni, mert az Eb-részvételért kell küzdeni. A magyarok erősek otthon, nem véletlenül verték meg otthon Walest és Horvátországot. Nem szabad gólt kapnunk, akkor nagy baj már nem lehet”

 

mondta a kínai Dalian Yifang támadója, aki örül, hogy telt ház lesz, mert jobban szeret nagy közönség előtt futballozni.

 

Magyar-szlovák: Eljött a nagy nap. Íme, az MLSZ hangulatvideója

 

Felvidéki magyarokkal a vendégszektorban

 

Mióta a szlovák szövetség megkezdte a jegyértékesítést a ma esti találkozóra, nyílt titok, hogy a vendégszektorba szép számban bevásárolták magukat a felvidéki magyar szurkolók, mert mint mondják, ez a meccs most többről szól, mint a kijutás, így szeretnének egységes magyar biztatást és hangulatot varázsolni a Groupama Arénába.

 

A fokozott biztonsági intézkedések miatt biztosan nem mehetnek be magyar nemzeti színekben, magyar zászlókkal, legfeljebb semleges fekete ruhában, de ott lesznek.

 

Teljes hidegrázás: Ha készülsz a magyar-szlovákra, ezt a videót ne hagyd ki!

 

Mivel a szlovák szurkolók nem nagyon kapkodtak a budapesti jegyekért, így remélhetőleg balhé nélkül megy majd le a ma esti derbi, és bízunk benne, hogy lesz oka minden magyarnak nemzeti ünneppé tenni szeptember kilencedikét!

 

A magyar-szlovák találkozót hétfőn 20.45-től játsszák a Groupama Arénában, a játékvezető a spanyol Antonio Miguel Mateu Lahoz lesz.

 

MTI, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.