Nyitókép: mlsz.hu

 

Rendkívül fontos mérkőzés vár a magyarokra ma este. A vb-ezüstérmes horvátokat egyszer sikerült megverni, azonban egyértelmű, hogy ők a mai találkozó esélyesei.

 

Marco Rossi szövetségi kapitány a találkozó előtti utolsó, szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a csapat felkészült az ellenfélből.

 

Tudjuk, hogy a horvát szurkolók mennyire imádják a focit és azt is, hogy a válogatott milyen stílusban játszik és milyen erőt képvisel.

Sajnos a keretünkből néhányan hiányoznak sérülés vagy eltiltás miatt. Négy olyan labdarúgónk nem áll rendelkezésre, aki a budapesti mérkőzésen játszott, közülük hárman középpályások, tehát ezt a csapatrészt illetően teljesen más felállásban fogunk pályára lépni, mint otthon.

 

 hirdetes_810x300  

Rossi kiemelte, hogy csak akkor bízhatunk abban, hogy sikerül gondot okozni a horvátokban, ha bátrak és a szó jó értelmében véve agresszívak lesznek a magyar játékosok.

 

Természetesen ők az esélyesei a mérkőzésnek, de ahogy azt már korábban is elmondtam, ezúttal sem feltett kézzel fogunk kimenni a pályára, mindent meg fogunk tenni azért, hogy most is győztesen is jöhessünk le onnan a lefújáskor. Az pedig a minimum elvárásom, hogy még ha esetleg ki is kapunk, akkor azt úgy tegyük, hogy én is, de főként a szurkolók büszkék lehessenek a mutatott játékra és a csapat küzdeni akarására.

 

Rossi: fontos lesz a stabil védekezés, de nem csak erre építünk

 

A sajtótájékoztatón Gulácsi Péter képviselte a válogatott játékosait. Elmondása szerint szeretnének hasonlóan játszani, mint Budapesten.

 

Nagyon szervezetten és zártan kell védekeznünk, nem sok esélyt adni a horvát csapatnak arra, hogy helyzeteket alakítsanak ki. Létfontosságú, hogy a döntő pillanatokban ezúttal is jó döntéseket hozzunk. A helyzeteinket pedig – amelyekből várhatóan nekünk lesz kevesebb –, kihasználjuk.

 

Gulácsi hangsúlyozta, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, ahol mindenkinek az utolsó leheletéig dolgoznia kell a pályán.

 

Nem számít, hogy hány sprintet kell futni, vagy nekem hányszor kell védenem, a lényeg, hogy a végén Magyarország neve mellett szerepeljen több gól az eredményjelzőn.

 

Mennyi esély van a továbbjutásra?

 

A magyar válogatott szempontjából nem csak saját, de a szlovák-walesi találkozó eredménye is mérvadó ma este. Ahogy az Thury Gábor, a nemzetisport.hu szakírója megfogalmazta

 

ha mi kikapunk, továbbá a szlovákok nyernek, akkor mivel a magyar–szlovák összevetésben északi szomszédunk az egymás elleni eredmények alapján jobban áll, kimondhatjuk, elúszott a hajó.

 

Thury Gábor: Ha mi kikapunk, továbbá a szlovákok nyernek, kimondhatjuk, elúszott a hajó

 

Rossiéknak tehát létfontosságú, hogy legalább egy pontot kicsikarjanak ma Splitben, ahol a szurkolók nem érezhetik magukat feltétlenül biztonságban.

 

Sajtóhírek szerint már szerdán is több incidens történt a magyar és horvát szurkolók között. A horvát sajtó szerint egy kisebb, mintegy ötvenfős magyar társaság már szerdán megérkezett Splitbe, ahol többször is összetűzésbe kerültek horvát szurkolói csoportokkal, pedig a magyarok külön rendőri kíséretet kaptak.

 

Az eddigi hírek szerint egy magyar drukker megsérült, öt horvát és egy magyar szurkolót pedig őrizetbe vettek.

 

A Horvátország-Magyarország találkozó 20:45-kor kezdődik.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.