Nyitókép: Komjáthy Petőcz Andrea

 

November 15-én a magyar A-válogatott avatja fel hivatalosan az új Puskás Arénát Budapesten, majd néhány nappal később a Gera Zoltán vezette U21-es válogatott is megmérkőzik ugyanitt. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy pályára léphettek a csodaszép nemzeti stadionban, a komáromiak védője, Varjas Zoltán viszont a szerencsések között lehet. Köszönhetően annak, hogy ismét meghívót kapott a korosztályos válogatottba.

 

A Komáromi FC fiatal tehetségével egy fantasztikus őszzáró győzelem után beszélgettünk a Csallóközben eltöltött időről, és a válogatottbeli szereplésről. Exkluzív Körkép-interjú Komáromból.

 

Kiütéses győzelemmel zárták az őszt a komáromiak (Képek)

 hirdetes_400x285  

 

Nyáron érkeztél Komáromba, egy a magyarországitól eltérő szintű és stílusú bajnokságba. Hogy értékelnéd az elmúlt hónapokat?

 

Nagyon pozitív gondolatokkal tudom értékelni a Komáromban eltöltött időt, úgy gondolom, hogy nagyon sok új dolgot tudtam elsajátítani, ami az egyéni szempontokat illeti. Csapat szinten úgy vélem, óriási fejlődésen ment át minden egyes játékos, sokat tanulhattunk egymástól, valamint az edzőinktől, még ha ezek nem is mindig párosultak győzelmekkel a mérkőzéseken. Nagyon sokat fektetünk bele az edzéseken abba, hogy minden egyes nap, jobbnál jobb emberekké és futballistákká váljunk. Jelenleg úgy gondolom a tabella nem tükrözi azt amit a csapat el tudna érni, de azon vagyunk, hogy a tavaszi menetelés során a legjobb formánkat hozva, jó eredményeket tudjunk elérni, és boldoggá tegyünk mindenkit Komáromban.

 

Megérdemelt győzelemmel zárták az őszt a komáromiak, fotó: Komjáthy Petőcz Andrea

 

Elég sok magyar, ill. magyarul is jól beszélő játékos van a csapatban. Klikkesedtek, vagy nem annyira számít a nemzetiség az öltözőn belül?

 

Egyáltalán nincs klikkesedés a csapaton belül. Mindenki segít a másiknak úgy a pályán, mint azon kívül, beleértve  a kommunikációt is.

 

Saláta Kornél személyében néhány hete egy tapasztalt, sokat látott válogatott játékos érkezett hozzátok. Miként fogadtad a hírt, és milyen az együttműködés köztetek?

 

Egyértelműen örültünk annak, hogy egy tapasztalt, sok nemzetközi mérkőzéssel rendelkező játékos érkezett a csapatba. Óriási segítséget nyújt teljesítményével a pályán, azon kívül pedig a tanácsaival segít mindenkinek. Abszolút jó az együttműködés közöttünk, sokat segít a jelenléte.

 

fotó: Komjáthy Petőcz Andrea

 

Csapattársaid már szusszanhatnak egyet, hiszen egyelőre nem kell újabb bajnoki mérkőzésre készülni, Neked azonban most sincs megállás, hiszen ismét meghívót kaptál Gera Zoltán U21-es válogatottjába. Számítottál a meghívóra?

 

Reménykedtem benne. Mindig a legjobb teljesítményt próbálom adni, legyen szó válogatottról vagy éppen a klubomról. Pihenés…egy edzőmet idézve, erre a kérdésre annyi volt a válasza: “majd a sírban pihenhetsz”. Úgyhogy csak őt tudom alátámasztani. (mosolyog)

 

Hogy értékeled a korábbi válogatott meccseket, és magát a légkört a válogatottban?

 

Úgy érzem, hogy jól tudtam teljesíteni, próbáltam minden egyes kérésnek megfelelni, és az évek során megtanult dolgokat alkalmazni a játékom során.

 

Varjas Zoltán alapember a komáromi védelemben, fotó: Komjáthy Lóránt

 

Az A-válogatott mellett Ti is felavatjátok az új Puskás Arénát. Voltál már benne személyesen? Milyen érzésekkel készülsz az ottani mérkőzésre?

 

Nem voltam még az Arénában, eddig csak képek segítségével jutottam be a stadionba. Nagyon jó élménynek ígérkezik, a saját bőrünkön tapasztalhatjuk, milyen érzés egy ilyen stadionban pályára lépni.

 

Zolinak sok sikert kívánunk a válogatottbeli szerepléshez! A magyar U21-es válogatott november 14-én Észak-Írország ellen lép pályára idegenben, majd november 18-án 19 órától a Puskás Arénában fogadják Ausztria válogatottját.

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.