Nyitókép: dac1904.sk/Lelkes Ernő

 

Még leírni is hihetetlen: 5:0-ra kapott ki a DAC Nagymihályban a Fortuna liga 16. fordulójában. Bár a mérkőzés kezdetétől a csallóközieknek voltak értékelhető támadásai, a hazaiak már az első félidőben beállították a végeredményt. 

 

A DAC ma azzal a tudattal lépett pályára, hogy ha nem akar leszakadni a pontvadászatban a Slovantól, akkor muszáj három pontot begyűjtve zárnia a mérkőzést. Ezzel szemben egy borzalmas eredmény született, miközben a nagymihályiak legutóbbi hat mérkőzésükön csupán három pontot szereztek (három döntetlenből).

 

Épp ezért menesztették korábbi edzőjüket, Anton Šoltist, átmenetileg pedig Jozef Majoroš eddigi asszisztenst bízták meg a klub vezetői a csapat irányításával. Amint láthatjuk, jó döntést hoztak, még ha ez a DAC vereségét is eredményezte.

 hirdetes_810x300  

 

Pillanatnyilag a legnagyobb kihívás az lesz, hogy a dunaszerdahelyiek elfelejtsék ezt a fiaskót, és hogy jövőhéten hazai pályán Nyitra ellen javítsanak és feledtessék a szurkolókkal is a mai ötgólos borzalmat.

 

 

MFK ZEMPLÍN NAGYMIHÁLY – FC DAC 1904 DUNASZERDAHELY 5:0 (5:0)

 

Fortuna Liga, 16. forduló, Nagymihály, 2019.11.23., 14:00
Játékvezetők: Očenáš – Tomčík, Poláček
Góllövők: 11., 40. Modibo, 27. P. Kolesár (11-es), 45., ill. 43. Koštrna (öngól)
Nézőszám: 1528
Sárga lap: 37. Savvidis, 72. Grič, 77. Modibo, 77. Rota, ill. 79. Vida Máté
DAC: Jedlička – Koštrna (K) (46. Ramirez), Kružliak, Beskorovainyi, Davis – Oravec, Vida Máté, Ronan – Blackman (82. Fábry), Vida Kristopher, Divković (81. Šimčák)
Nagymihály: Kira – Rota, Carrillo, Pino, Vojtko – Grič, Danko (K) (71. Christos), Savvidis (75. Mavretić), Martinez, P. Kolesár (87. M. Kolesár) – Modibo

 

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 52% : 48%
Lövések: kapura: 6:5, mellé: 2:3
Szabadrúgás: 21:16
Szöglet: 3:11
Les: 4:6

 

Körkép.sk, fcdac.sk

Megosztás:
Címkék: DAC vereség

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.