Nyitókép: back-post.com

 

1953. november 25-én, a londoni Wembley Stadionban játszotta „az évszázad meccsét” az angol válogatott és a legendás Aranycsapat, melyen a Puskás Ferenc vezette magyar nemzeti tizenegy győzedelmeskedett, 6:3 arányban. A diadal történelmi jelentőségű volt, hiszen az angol futball addigi 90 éve alatt először fordult elő, hogy egy a kontinensről érkezett válogatott saját otthonában győzze le Angliát.

 

magyaridok-hu
forrás: magyaridok.hu

 

Az Aranycsapat, mely 1950. júniusa óta őrizte veretlenségét, az 1952-es helsinki olimpián szerzett aranyérem, majd az 1953-as közép-európai bajnokság megnyerése után egyértelműen a világ legjobb alakulatai közé lépett, ennek következtében pedig úgy az ország vezetése, mint a közvélemény azt várta, hogy a közelgő, 1954. évi világbajnokságon is diadalt arat. Sebes Gusztáv a nemzeti tizenegy felkészítése érdekében még Helsinkiben megszervezte az angolok elleni barátságos mérkőzést, amit a Rákosi Mátyás-féle pártvezetés először aggályokkal fogadott, ám az összecsapásban rejlő propagandalehetőségek miatt végül mégis beleegyezett az Aranycsapat londoni utazásába.

 

 hirdetes_810x300  

A találkozóra „rákészült” Sebes Gusztáv szövetségi kapitány: a helyszín tanulmányozása során lemérte a pályát, minden részletre figyelt, még arra is, hogy nehezebb labdával játszanak majd.

 

3
forrás: magyaridok.hu

 

Az angol válogatott a legendás Wembley Stadionban fogadta Puskásékat, ahol az „évszázad mérkőzésére” 1953. november 25-én több mint százezren voltak kíváncsiak. Bár a Walter Winterbottom által menedzselt csapat tisztában volt az Aranycsapat képességeivel, a hírek szerint az angolok nem sokat aggódtak a magyarok elleni meccs miatt; bizonyára úgy gondolták, hogy ha 90 év alatt egyetlen olyan válogatott sem tudott győzedelmeskedni a szigetországban, amelyik a brit szigeteken kívülről, a kontinensről érkezett, miért éppen egy ilyen kicsi ország esetében lenne ez másként?

 

Forrás: amigeleken.hu

 

November 25-én még az is a rádiót hallgatta, akit hidegen hagyott a foci, mindenki Szepesi György közvetítésére figyelt. A politikai vezetés is a rádiók előtt, mellett ült, a kommunista uralom elvárta a mieink sikerét. Nem kellett csalódniuk a fiúkban. Egy perc után már örülhettek a magyarok Hidegkuti gólja miatt. A vezető találat után Puskás lesgólt lőtt Leo Horn játékvezető szerint, ki tudja, mi lett volna a végeredmény, ha megadja a találatot. Szinte felfoghatatlan, hogy a meccs 57. perce után már nem született gól.

 

 

A mérkőzés statisztikáiból az is kiderült, hogy az Aranycsapat nemcsak sok gólt lőtt, hanem sok lövést küldött kapura, a „lőlap” tanúsága szerint annak minden oldalára, míg a házigazdák a magyar kapunak csak a jobb oldalára támadtak.

 

A világsajtó címlapon, szenzációként hirdette az eredményt, míg az angolok katasztrófaként aposztrofálták. Magyarországon a politika propagandaként használta a „nyugati világ” legyőzését. A Puskás Ferenc vezette magyar válogatott győzelme ugyanakkor nem csak az eredmény miatt volt történelmi jelentőségű, hanem azért is, mert a Wembleyben mutatott – egyébiránt Sebes Gusztáv által kidolgozott – taktikával az Aranycsapat új utakra vezérelte a világ labdarúgását.

 

rubicon.hu, nso.hu, 24.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.