Losonc lassan, de biztosan„futóvárossá“ válik. Köszönhetően a város vezetésének, különösen Pavol Baculík, alpolgármesternek, aki a korábbi hivatását (testnevelő tanár) is részben magával hozta mostani szerepköréhez. Szinte minden évszakra jut futóverseny pl. az Ipoly mentén, Losonc és Rapp között, vagy a Nemzetközi Maratoni Futóverseny Losonc és Salgótarján között. Utóbbinak lenne igazán esélye arra, hogy egyfajta kihívás legyen a futóknak, de ez eddig még nem történt meg.

 

 

Amíg a maratoni futáson a részvétel nem, vagy alig éri el a százat, addig a karácsonyi futás népszerűsége évről évre növekszik. Tavaly 1300 résztvevőt számláltak, az idén a gyerekeket is beszámítva csaknem elérte az 1500-at. Az indulásnál másfél percig tartott, amíg minden résztvevő áthaladt a rajtvonalon.

 

 hirdetes_810x300  

 

A rendezvény főszervezői idén is Losonc város önkormányzata, valamint a losonci Novohrad Polgári Társulás voltak, fő szakmai partnere a besztercebányai Marathon kft. volt. Az  időjárás idén kegyes volt a résztvevőkhöz, a verseny ragyogó napsütésben zajlott.

 

 

A futóverseny az idén is a megszokott kategóriában zajlott azzal, hogy első ízben volt 10 km-es táv és elmaradt az eddigi ugyanilyen távú váltófutás. A legkisebbek (6 év alatt) 200 m-es, a 7-12 éves gyerekek (minifutás) 3 km-es, a felnőttek 5 (Vladimír Findra, losonci futó emlékére), 10 és 20 km-es távon, valamint a Nordic Walking (5 km)  gyaloglásban mérték  össze erejüket.

 

 

A legtöbb résztvevő az idén is Szlovákiából és Magyarországról érkezett, de voltak futók Ausztriából, Lengyelországból, Hollandiából, Csehországból, Izraelből is.

 

 

A verseny rajtja és befutója a Masaryk utcai B.S. Timrava Színház előtti szakaszán felállított kapunál volt. Az útvonal  a város utcáin Masaryk – Köztársaság tér – Gácsi – Sport – B. Nemcová – Rét – Varga – Hus – Komensky – Ady – Vajansky – Masaryk) vezetett, melynek 5 km-es hosszát a 20 km-es távot választóknak négyszer kellett megtenniük.

 

 

A verseny stábja a losonci B.S. Timrava Színház épületében székelt, ahol a rendezvény ünnepélyes kiértékelése is zajlott. Utóbbit a verseny igazgatója, Pavol Baculík, Losonc város alpolgármestere vezette. Az eredményt a verseny szakmai igazgatója, Marian Duzbaba ismertette a jelenlévőkkel. A műsorban megszólalt az első futás egyik aktív szervezője és résztvevője, Ján Káka is.

 

 

A verseny díszvendégei Kerekes Vica színésznő és ifj. Marián Labuda színész voltak.

 

 

A futóverseny eredményei (teljes lista itt):

 

 

20 km, nők, abszolút eredmény

 

  1. Ľašová Veronika, AK Krupina, SK, 1:21:46
  2. Zrastáková Veronika, ŠK ŠOG Nitra, SK, 1:23:28
  3. ROHÁČOVÁ Radka, zdravie v pohybe Lučatín, SK, 1:24:50

 

20 km, nők, 39 éves korig

  1. Ľašová Veronika, AK Krupina, SK, 1:21:46
  2. Zrastáková Veronika, ŠK ŠOG Nitra, SK, 1:23:28
  3. Danečková Mária, Reštartnisa.sk, SK, 1:24:50

 

20 km, nők, 40-49 év

  1. Roháčová Radka, zdravie v pohybe Lučatín, SK, 1:24:00
  2. Genčurová Jana, AK AŠK Slávia Trnava, SK, 1:30:15
  3. Grendová Andrea, Bike, SK, 1:34:41

 

20 km, nők, 50-59 év

  1. Božová Danica, Bežecký klub Poprad, SK, 1:39:04
  2. Nováková Viera, Bežci Lučenec, SK 1:47:49
  3. Grendová Andrea, Bežci Lučenec, SK, 1:50:35

 

20 km, nők, 60 év felett

  1. Seidlová Eva (szül.: 1948), AK Tlmače, SK, 1:50:13
  2. Macejáková Soňa. Priatelia behu ležérneho, Adidas runners Bratislava , SK, 2:37:41

 

10 km, nők, abszolút eredmény

  1. Valová Silvia, AK ZVP Lučatín, SK, 0:34:56
  2. Zrastáková Veronika, RM SPORT RESORT, SK, 0:36:44
  3. Resslová Kristina, zdravie v pohybe Lučatín, SK, 0:39:42

 

10 km, nők, 39 éves korig

  1. Valová Silvia, AK ZVP Lučatín, SK, 0:34:56
  2. Zrastáková Veronika, RM SPORT RESORT, SK, 0:36:44
  3. Resslová Kristina, zdravie v pohybe Lučatín, SK, 0:39:42

 

10 km, nők, 40-49 év

  1. Furáková Iveta, Svetielko nádeje, SK, 0:40:03
  2.  Bástiová Diana, Bežci Lučenec, SK,  0:43:15
  3. Ferencová Jana, JaKaRITE, SK, 0:45:23

 

10 km, nők, 50-59 év

  1. Komka Zsuzsanna, SAC Salgótarján, HU, 0:50:43
  2. Takáčová Iveta, Losonc, SK 0:51:39
  3. Takáčová Elena, Losonc, SK, 0:51:39

 

10 km, nők, 60 év felett

  1. Nikolová Anna, BK Slávia Veľký Krtíš, SK, 0:56:43
  2. Nagyváradiová Eva, Bežci Lučenec, SK, 1:00:49

 

5 km, nők, abszolút eredmény

  1. Hazuchová Liza, TRIAN & ZVP Lučatín, SK, 0:17:06
  2. Gargulágová Betka, AKM Zvolen, SK, 0:18:59
  3. Šuleková Petra, ŠK ŠOG Nitra, SK, 0:20:01

 

5 km, nők, 39 éves korig

  1. Hazuchová Liza, TRIAN & ZVP Lučatín, SK, 0:17:06
  2. Gargulágová Betka, AKM Zvolen, SK, 0:18:59
  3. Šuleková Petra, ŠK ŠOG Nitra, SK, 0:20:01

 

5 km, nők, 40 év felett

  1. Bolfová Renáta, Bežci VK, SK, 0:20:36
  2. Kolláriková Monika, ŠK Dobšiná, SK,  0:23:16
  3. Pracháriká Iveta, Fülek, SK, 0:23:28

 

20 km, férfiak, abszolút eredmény

  1. Suhajda Tibor, BMSC klub, SK, 1:01:24
  2. Urban Jozef, Obalservis Kassa SK, 1:06:20
  3. Kubovčík Milan, ŠK Dukla Banská Bystrica, SK, 1:06:43

 

20 km,  férfiak, 39 évig

  1. Suhajda Tibor, BMSC klub, SK, 1:01:24
  2. Urban Jozef, Obalservis Kassa SK, 1:06:20
  3. Kubovčík Milan, ŠK Dukla Banská Bystrica, SK, 1:06:43

 

20 km, férfiak, 40-49 év

  1. Kalina Rastislav, Maraton klub Rajec, SK, 1:09:50
  2. Korčok Július, Atletický klub Krupina, SK, 1:12:43
  3. Čumpelík Rudolf, Bežci Lučenec, SK, 1:16:19

 

20 km, férfiak, 50-59 év

  1. Môčik Ján, Banská Bystrica, SK, 1:19:06
  2.   Krištof Miroslav, BK Slávia Veľký Krtíš, SK, 1:23:15
  3. Zdechovan Vladimír, Bežci Lučenec, SK, 1:23:25

 

20 km, férfiak, 60 év felett

  1. Očovai Ján, Losonc, SK, 1:34:18
  2. Šmida Vladimír, MK Tatran, SK, 1:34:27
  3. Krypta Peter, BK Sliač, SK, 1:38:40

 

10 km, férfiak, abszolút eredmény

  1. Verbovský Matúš, Atleti BS, SK, 0:32:19
  2. Schieber Matej, Run For Fun ,SK, 0:32:57
  3. Barto Aurel, TRIAN ŠK UMB BB & ZVP Lučatin, SK, 0:33:17

 

10 km,  férfiak, 39 évig

  1. Verbovský Matúš, Atleti BS, SK, 0:32:19
  2. Schieber Matej, Run For Fun ,SK, 0:32:57
  3. Barto Aurel, TRIAN ŠK UMB BB & ZVP Lučatin, SK, 0:33:17

 

10 km, férfiak, 40-49 év

1. Bartko András, Zenit Salgótarján/Regiotel, HU, 0:34:58

2. Pockľan Ján, Šk Hrachovo, SK, 0:36:56

3. Zvara Ján, Svetielko nádeje, SK, 0:38:17

 

10 km, férfiak, 50-59 év

  1. Hriň Štefan, ON Trnavá Hora, SK, 0:39:17
  2. Potančok Milan, ŠK Atléti BS, SK, 0:40:02
  3. Klausman Miroslav, Dobšiná, SK, 0:42:13

 

10 km, férfiak, 60 év felett

  1. Bernáth František, TK TRIATLON Dvory nad Žitavou, SK, 0:45:17
  2. Ľupták Ján, Marathon BB Team, SK, 0:49:08
  3. Ferencz Justin, Rimlot HU, HU, 0:58:29

 

5 km, férfiak, abszolút eredmény

  1. Kováč Peter, Run For Fun, SK, 0:15:02
  2. Ďurica Peter, Run For Fun ,SK, 0:15:17
  3. Lendvorský Leo, BRATISLAVA RUNNERS, SK, 0:15:58

 

5 km,  férfiak, 39 évig

  1. Kováč Peter, Run For Fun, SK, 0:15:02
  2. Ďurica Peter, Run For Fun ,SK, 0:15:17
  3. Lendvorský Leo, BRATISLAVA RUNNERS, SK, 0:15:58

 

5 km, férfiak, 40 felett

  1. Lenhard Erik, AK zdravie v pohybe Lučatín, SK, 0:18:22
  2. Botty Gilbert, Gilbert, SK, 0:18:35
  3. Mišeje Ivan, Velosvet cycling team Prievidza, SK, 0:19:58

 

Nordic Walking, 5 km, abszolút eredmény

  1. Šoltés Jozef, ŠK Rokycany, SK, 0:33:23
  2. Kubányi Jaroslav, Bežci VK, SK, 0:33:29
  3. Fabián Jozef, Nordic Walking Running Prešov, SK, 0:33:53

 

Nordic Walking, 5 km, férfiak

  1. Šoltés Jozef, ŠK Rokycany, SK, 0:33:23
  2. Kubányi Jaroslav, Bežci VK, SK, 0:33:29
  3. Fabián Jozef, Nordic Walking Running Prešov, SK, 0:33:53

 

Nordic Walking, 5 km, nők

  1. Grexová Martina, Brezno, SK, 0:34:27
  2. Páleníková Zuzana, Fülek, 0:35:06
  3. Rešovská Anna, Dobšiná, 0:35:50

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.