Nyitókép: körkép.sk

 

Február 16-án már Jozef Olejník áll majd a Szenice kispadjánál a Mol Arénában, ahol a DAC fogadja a hektikus időszakot megélő csapatot.

 

A téli felkészülés során már az is felvetődött, hogy a Szenice nem tudja folytatni a Fortuna Liga megmérettetéseit a tavasszal, mivel komoly pénzügyi gondok vannak a klubnál, késnek a fizetések, stb.. Michal Ščasný edző 12 játékossal kezdte meg a téli felkészülést, többen is elhagyták a klubot, így az A-csapatot az utánpótláscsapatokból próbálták feltölteni.

 

Később, február elején bejelentették, hogy a csapat helyzete megoldódni látszik, új tulajdonosi körhöz került át a klub.

 hirdetes_810x300  
Edzőcsere, Olejník szintet lép

 

Ma, azaz február 12-én már az is kiderült, hogy az új tulajdonos leváltja a csapat korábbi edzőjét, helyére pedig Jozef Olejníket szerződteti. Az információ, mely a ProFutbal.sk-tól származik, egészen friss, a sportportál úgy tudja, az ősszel a komáromiaktól távozó edző ma délelőtt tartotta meg első erőnléti edzését a csapattal.

 

„A klubvezetéssel már megegyeztünk és a következő órákban kellene aláírnunk a szerződést. Azt az információt kaptam, hogy a klub szerdán reggel megegyezett az eddigi edzővel, Michal Ščasnýval az együttműködés megszüntetéséről, ezért ma délelőtt már erőnléti edzést vezettem az első számú csapattal”

 

nyilatkozta a portálnak Olejník.

 

Az erdőháti csapatnál az előző napokkal ellentétben már új arcok is felbukkantak, teljes létszámban folyt az edzés.

 

„A mai edzésen húsz mezőnyjátékos és három kapus vett részt. Visszatért Vojtěch Vorel kapus, akivel tavasszal elsőszámú kapusként számolunk. Folyamatosan ismerkedünk, mivel minden nagyon gyorsan történt”

 

tette hozzá Olejník.

 

A ProFutbal információi szerint több korábbi játékos és stábtag is visszatérhet a csapathoz, konkrét nevekről azonban idáig nem számoltak be.

 

„Helyesek az értesüléseik, igyekszünk kicsit szlovákosítani, „szenicesíteni” a keretet és olyan játékosokat hozni, akik a klubnál dolgoztak az ifjúsági csapatokban, (…). Megerősíthetem, hogy néhányan megjelentek Szenicén a mai edzésen. A stáb többségében változatlan marad (…)”

 

nyilatkozta Olejník.

 

Megbízható az új tulajdonos?

 

A szenicei klub közlése szerint a korábbi tulajdonos, a Peeble Beach Group, S.L. helyét a Kosmos Invest s.r.o. vette át, ezzel az FK Senica, a.s. új tulajává vált. A cégről azonban a ProFutbal szerint nem túl pozitív hírek keringenek a színfalak mögött, kifizetetlen számlák és fizetéselmaradások kötődhetnek hozzájuk.

 

„Találkozókon vettünk részt a tulajdonosurakkal, amelyeken felvázolták a klub működésének vízióját és felkeltették az érdeklődésem. A többi hírtől igyekszem elvonatkoztatni, nem akarom, hogy a munkámat mindenféle külső ráhatások befolyásolják”

 

fűzte hozzá a témához Olejník, aki hisz abban, hogy a vasárnapi DAC elleni rajtra sikerül egy ütőképes csapatot összeállítania.

 

„Mindent lehet. Nem vagyunk varázslók, de igyekezni fogunk, hogy vasárnapra és a tavaszi szezonra versenyképes csapatot állítsunk össze”

 

zárta optimistán a Fortuna ligában bemutatkozó edző, aki azért elárulta, hogy nem hozta meg könnyen a döntését arról, hogy elfogadja a szenicei ajánlatot.

 

„Kiettem egy napot arra, hogy átgondoljam, nagyon mérlegeltem az ajánlat fölött. A legmagasabb versenyben való edzősködés esélye nem biztos, hogy megismétlődik ezért úgy döntöttem, hogy rábólintok.”

 

mondta Olejník, aki a Komáromból való távozása óta Poprádon dolgozott az ifjúsági csapatok sportigazgatójaként.

 

Körkép.sk, profutbal.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.