Nyitókép: dac1904.sk

 

Szombaton koradélután Rózsahegy csapata ellen lép pályára a DAC. A liptói összecsapás 14 órakor kezdődik.

 

A tavaszi idény második fordulójában a negyedik fogadja a harmadikat, igaz, a rózsahegyiek 10 ponttal maradnak el a dunaszerdahelyiek mögött. A találkozó különleges lesz Dominik Kružliak számára, aki a liptóiak neveltje.

 

„Egy különleges mérkőzés lesz ez számomra, hiszen a Dunaszerdahelyre való igazolásom óta ez lesz az első alkalom, amikor visszatérek a rózsahegyi stadionba. A takarítónőktől a játékosokon át az edzőkig mindenkit ismerek ott, így már nagyon várom a visszatérést és bízom benne, hogy jól felkészültek vagyunk”

 

 hirdetes_400x285  

nyilatkozta a mérkőzés előtt a védő, aki nyáron érkezett Dunaszerdahelyre.

 

„Van miért visszavágnunk az ellenfélnek. Ősszel 1:0-s győzelmet arattak a MOL Arénában és mondhatjuk, hogy az akkori eredmény lendületbe hozta őket. Egészen jó edzéshét áll mögöttünk, ezért bízom abban, hogy a lefújást követően elégedettek leszünk”

 

mondta Kružliak, aki beszélt a rózsahegyiek erősségeiről is.

 

„A Rózsahegy 3-5-2-s rendszerben futballozik, három középső védővel. Egy sokat futó, küzdeni tudó csapattal állunk szemben, amelynek a játékosai egyetlen párharcot sem hagynak ki és előrefelé is megvan a kellő minőségük. Főleg a rögzített játékhelyzetekre és a hosszú labdákra kell odafigyelnünk. Veszélyes ellenféllel találkozunk”

 

figyelmeztetett Kružliak.

 

Szavazzunk! Téglamező, Puskás Aréna vagy Mol Aréna? Melyik lesz az év legjobb stadionja?

 

A DAC játékosai már pénteken délután elindultak, hogy Rózsahegy közelében várják a mai találkozót, melyen Hélder Cristovao már a Blackman, Balić párossal is számolhat.

 

A DAC új szerzeménye, a 22 éves horvát középpályás a Szenice elleni kiábrándító mérkőzésen még nem mutatkozhatott be, miután hiányzott Olaszországból a játékengedélye.

 

„A középpályán bárhol képes vagyok futballozni, de a legjobban a hatos vagy a nyolcas pozíciójában érzem magam. Mivel Olaszországban futballoztam, főleg taktikai téren tudok sokat nyújtani a csapatnak. Technikás is vagyok és jól bánok a labdával.”

 

emelte ki erősségeit Balić.

 

DAC-Szenice: “K..va gyenge” – Ilyen játékkal még a dobogó sem lesz meg (Képek, videó)

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:

2018.08.11. – DAC-Rózsahegy 2:2, gólszerzők: Vida K., Pačinda (11m) – Tandir, Qose, 7043 néző
2018.11.10. – Rózsahegy-DAC 0:1, gólszerző: Bayo, 1749 néző
2019.03.17. – DAC- Rózsahegy 1:1, gólszerzők: Taiwo – Gal Andrezly, 7722 néző
2019.05.18. – Rózsahegy-DAC 1:0, gólszerző: Mustedanagić, 1651 néző
2019.09.21. – DAC- Rózsahegy 0:1, gólszerző: Mojžiš, 8389 néző

 

A Fortuna Liga 20. fordulójának kiírása:

 

Szombat, 2020. február 22., 14:00: Zlaté Moravce-Sereď, Ružomberok-DAC, Pohronie-Žilina, Slovan-Trenčín, Michalovce-Nitra
Vasárnap, 2020. február 23., 15:00: Senica-Trnava

 

A Rózsahegy-DAC bajnoki mérkőzés 14:00-kor kezdődik, játékvezetők Očenáš – Ádám, Perát.

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.