Nyitókép: dac1904.sk

 

Néhány órával azután, hogy a DAC búcsút vett Vida Kristophertől, a klub új érkezőt jelentett be. A pletykák most is igaznak bizonyultak, a magyar válogatott támadó Németh Krisztián a Csallóközbe igazolt.

 

A győri származású 31 éves labdarúgó legutóbb az amerikai Sporting Kansas Citynél játszott, de korábban megfordult a Liverpoolban,, az AEK Athénban, az Olimpiakosz Pireuszban, a Waalwijkben, a Rodában, az Al-Gharafában és a New England Revolutionben.

 

A válogatott támadó számára nem idegen Dunaszerdahely, hisz menyasszonya is innen származik.

 hirdetes_810x300  

 

„Több mint tíz éve második otthonomként tekintek Dunaszerdahelyre, mondhatni tehát, hogy szinte hazatértem. Az évek során végig követtem a csapat szereplését és jól látszik, milyen fejlődésen ment át a klub Világi Oszkár irányítása alatt. Titokban mindig is vágytam arra, hogy a fanatikus dunaszerdahelyi szurkolótábor előtt játszhassak, illetve, hogy olyan helyzet adódjon, amikor ide tudok igazolni. Ez most összejött, így nagyon boldog vagyok”

 

– nyilatkozta szerződése aláírása után Németh Krisztián.

 

„Krisztián a nemzeti és nemzetközi pályafutásával építette fel a hírnevét. Már hosszabb ideje kapcsolatban voltunk vele és most végre eljött a megfelelő idő, hiszen az otthonához közel akarja megmutatni a képességeit. Némónak sikeres munkát kívánunk a DAC-nál és biztosak vagyunk abban, hogy közös erővel képesek leszünk elérni a céljainkat”

 

– kommentálta Németh érkezését a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

 

Vida Kristopher: Mindent köszönök és szorítok nektek – Hajrá, DAC!

 

Németh értéke a hírek szerint 1 millió euró, azonban szabadon igazolhatóként várta, hogy megegyezésre jusson új csapatával. A DAC-ban a 18-as számú mezt fogja viselni. Bízunk benne, hogy gólerőssége megmutatkozik majd a sárga-kékeknél!

 

dac1904.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.