nyitókép: VKS Spartak UJS

 

A komáromi röplabdázás legszebb időszakára emlékeztetnek a Duna-parti város színeiben szereplő élvonalbeli röplabdacsapatok a 2019/20-as idényben. Az extraligás VK Spartak UJS egyetemi férfi-röplabdacsapata bejutott az elődöntőbe és a következő hetekben éremért játszhat az első osztályú szlovák bajnokságban.  

       

Az extraligások nyomdokaiban halad a tisztán hazai nevelésű játékosokból összeállt I. ligás férfi röplabdacsapat, amely a negyedik évadjában, az alapszakasz utáni rájátszás első két fordulójában mindkét ellenfelét simán legyőzte, és most már a célegyenesben jelentős fölényben halad a második vonal bajnoki címének megszerzéséhez.

 

Ferencz Dávid játékosedző vezetésével az I. ligás fiatal röplabdázók a hétvégén látványos és élvezetes játékkal győzték le a kettős fordulóban a nagy rivális Nové Mesto nad Váhom /Vágújhely/ csapatát 3:1-re/23:25, 25:17, 25:23, 25:20/, illetve 3:0-ra /25:13, 25:20, 25:17/, amellyel megszilárdították első helyüket a tabellán. A komáromiak – az első meccs első játszmájától eltekintve – mindkét mérkőzésen minden játékelemben felülmúlták szívós ellenfelüket.

 hirdetes_400x285  

      

Az első mérkőzés első játszmája még kiegyenlített játékot hozott. Egészen 20:20-as állásig fej fej melletti küzdelem folyt, de elhúzni egyik csapat sem volt képes. A játszma hajrájában a vendégek voltak koncentráltabbak és ponterősebbek is, és 23:22-es állás után erőteljes támadásaik eredményeként a vendégek nyerték a szettet 23:25 arányban – 0:1 A második játszmában a komáromiak az első labdától az utolsóig irányítottak. A vendégek egyszer sem vezettek a játszmában. A komáromiak Százvai Ádám bombaszerváival kétszer is megugrottak 4, illetve 3 ponttal, ami el is döntötte a játszma eredményét 25:17-re – 1:1.

     

A mérkőzés 3., és 4. játszmája élvezetes és izgalmas röplabdacsatákat hozott. A harmadik játékrészben végig a komáromiak vezettek /4:1, 8:3, 14:8, 20:16, 22:18/, de 24:21 után néhány hibát is elkövettek, de a szettet mégis szorosan ők nyerték 25:23-ra – 2:1. A negyedik játszmában megnyugodtak a kedélyek, a komáromiak pontosabbak voltak, és minden játékelemben felülmúlták ellenfelüket, s magabiztosan zárták az utolsó játszmát 25:20-szal – 3:1.

   

A második mérkőzés teljes egészében a komáromiak nagy fölényében zajlott. A Duna-partiak játéka színesebb, ötletesebb és hatékonyabb volt. A második mérkőzés eredménye a 3:0, és részeredményei hűen tükrözik ezt: 25:13, 25:20, 25:17. A komáromiak mind a három játszmában szervezettebben és pontosabban játszottak, mint a vendégek. Szerváik, támadásaik és védekezésük is magasan a vágújhelyiek produkálta játéka felett volt. A két mérkőzés 6 pontja megérdemelten Komáromban maradt, ami azt is jelenti, hogy a fiatal Duna-parti gárda megerősítette első helyét a tabellán.

        

Ferencz Dávid játékosedző szavai megerősítették a pályán történteket:

 

„Eleinte nem ment úgy a játék, ahogy szerettük volna, helyenként görcsösen játszottunk. Örülök, hogy kijöttünk ebből a hullámzásból, megnyertük az első meccset, ami jó alap volt a második mérkőzéshez. Ezen már azt játszottuk, amire valóban képesek vagyunk, s ha sikerül így folytatni a hátra levő négy fordulóban, akkor szép eredménnyel fejezzük be a bajnokságot.“   

 

Körkép.sk (Jóba Mihály, sajtóhír)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!