Nyitókép forrása: origo.hu

 

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint szeptemberben lesz a magyar labdarúgó-válogatott következő mérkőzése.

 

 „Ebben a pillanatban nem tudjuk, ki ellen játsszuk a következő mérkőzésünket. Ez várhatóan szeptemberben lesz, de nem tudjuk, hogy az előző Nemzetek Ligája rájátszása, azaz az Európa-bajnoki pótselejtező, vagy a Nemzetek Ligája új szezonja következik-e”

 

– nyilatkozta pénteken az M1 aktuális csatornán az olasz edző.

 

 hirdetes_400x285  

Rossi hangsúlyozta, továbbra is elemzik a lehetséges ellenfeleket, gyűjtik az információkat a csapatokról, így Bulgáriáról, Izlandról, Romániáról, illetve Szerbiáról, Oroszországról és Törökországról is.

 

„Igyekszünk mindent megtenni, hogy felkészültek legyünk, amikor játszunk ellenük”

 

– mondta.

 

Hozzátette, manapság is követik az újdonságokat a labdarúgásban, hiszen az interneten sok ismert edző osztja meg a nézeteit és a tudását a világgal. Tőlük is próbálnak minél több tudást begyűjteni fejlődésük érdekében.

 

Marco Rossi tartja a kapcsolatot a válogatott játékosokkal, és úgy véli, jól kezelik a jelenlegi kényszerhelyzetet.

 

„Sokan folyamatosan teszik a dolgukat, otthon edzenek. És néhányan – ahogy Magyarországon is – kis csoportokban elkezdték a közös edzéseket. Ez pedig fontos előrelépés számukra. Így már sokkal jobban érzik magukat, hiszen kimehetnek a pályára, labdával gyakorolhatnak”

 

– árulta el.

 

Megítélése szerint jó dolog, hogy kis csoportokban több helyen elkezdték a közös edzéseket.

 

„Ahol a hatóságok megengedik a kluboknak, hogy megfelelő elővigyázatossággal dolgozzanak, ott tegyék csak. Ez egy munka, mindenkinek dolgoznia kell”

 

– vélekedett.

 

Az európai szövetség (UEFA) továbbra is arra törekszik, hogy befejezzék a Bajnokok Ligáját, az Európa-ligát és a nemzeti bajnokságokat. A szövetségi kapitány ennek kapcsán rávilágított, hogy nem híve a zárt kapus mérkőzéseknek.

 

„Az a személyes véleményem, hogy a labdarúgás a szurkolóké. Nélkülük a futballnak gyakorlatilag nincs is miért léteznie. Nagyon furcsa és nehéz szurkolók nélkül futballozni”

 

– magyarázta.

 

Hangsúlyozta, az lenne az optimális, ha az eddig le nem játszott mérkőzéseket pótolnák, és így fejeződnének be a bajnokságok, hiszen így lenne a legigazságosabb a mostani szezonok végeredménye, és így lehetne a legjobban felkészülni a következőre. Ugyanakkor senkinek nem szabad elfelejtenie, hogy még a futball sem olyan fontos, mint az egészség, viszont a labdarúgás egy hatalmas iparág is, amelyet komoly pénzek és üzleti érdekek is mozgatnak.

 

„Olaszországban ez a harmadik legfontosabb iparágnak számít, és amikor pénzről beszélünk, akkor nemcsak a játékosok és az edzők fizetésére kell gondolnunk, hanem azokéra is, akik a labdarúgás körül dolgoznak. Így szerintem a futballnak mindenképp újra kell indulnia, csak be kell tartani a hatóságok által hozott szabályokat”

 

– fejtette ki.

 

Rossi családjával Nápoly mellett él, mint elmondta, arrafelé nem volt olyan bonyolult és veszélyes a helyzet, mint az ország északi részében. Az olasz kormány tájékoztatása szerint is sokkal jobb a helyzet az ország déli részében, mint északon.

 

A szakvezető végül közölte: ezután is szeretné a lehető legtöbb mérkőzést személyesen, a helyszínen megnézni, és reményei szerint erre mihamarabb sor kerülhet.

 

„Nemcsak a Magyarországon, hanem a többi európai bajnokságban játszó játékost is szeretnénk látni. Amint jobban látjuk, hogy alakul a helyzet, ahogy világossá válnak az újabb szabályok, visszatérek a stábommal együtt”

 

– nyilatkozta.

 

Hozzátette, nem tudja: a zárt kapus találkozókra egyáltalán be fogják-e engedni.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!