Marcell
  • HUF: 345.38
  • USD: 1.18
  • 20 °C
  • 28 °C
sport

Győzelemmel kezdték a nyári felkészülést a komáromiak

Nagyarányú, hatgólos győzelemmel kezdte meg a nyári felkészülést a KFC Komárom csapata

Nyitókép: körkép.sk/kpa

 

Nagyarányú, hatgólos győzelemmel kezdte meg a nyári felkészülést a KFC Komárom csapata. Első felkészülési mérkőzésüket Szemet ellen vívták.

Hirdetés(x)

 

A találkozón a saját csoportjában bajnok komáromi U19-es csapat négy tagja is pályára léphetett a felnőtt kerettel.

Hirdetés(x)

 

Čellár – Pinte, Lunin, Szöcs, Janso, Vajs, Domonkos, Krela, Nguidjol, Doktorík, Kollár (Leckéši, Daniel, Saláta, Meňuš, Ondruš, Holík, Parma, Lovász, Olen)

 

forrás: a KFC Komárno facebook-oldala

 

Mint ismert, a szlovák országos második ligában szereplő KFC számára lényegében a koronavírus-járvány berobbanásával véget is ért az idei bajnokság, miután csak azon csapatok számára engedélyezték néhány forduló lejátszását, akik érdekeltek a Fortuna Ligába való feljutásban.

 

Az elsődleges cél a kiesés elkerülése

 

A komáromiak június utolsó hetében kezdték el a közös felkészülést, ekkor már tudni lehetett, hogy a csapat fiatal magyar utánpótlás-válogatott védője, Varjas Zoltán távozik Komáromból. Azóta ugyancsak búcsút intett a lila-fehéreknek Šipek és Fokaidisz.

 

A tavaszi keretben szereplő Marek Pittner műtétből lábadozik, így ő egyelőre nem tudott társaival edzeni – információink szerint rajta, és a külföldről visszatérőkön kívül mindenki bevethető volt a felkészülési mérkőzésen.

 

Miután a koronavírus-járvány miatt tolódnak a bajnokságok zárófordulói, így az átigazolási időszak sem a megszokott idősávban valósul meg – július 1-je helyett július 18-tól veszi csak kezdetét.

 

Komáromban a felkészülés elején felmérésre került a játékosok aktuális állapota, ez alapján dönt majd az edzői stáb a további távozókról, majd július közepétől megkezdődhet az új játékosok igazolása is.

 

Miroslav Karhan, aki tavaly Jozef Olejníket váltotta a KFC kispadján a klub honlapjának nyilatkozva elsődleges célként a kiesés elkerülését jelölte meg.

 

“Alapvető célunk a kiesésért vívott harcot elkerülni. Az utolsó puhói találkozón a kiesőzónába kerültünk, nem volt kellemes érzés.”

 

fogalmazott a szakember.

 

Konczer András, a KFC szóvivője a játékosok vs. koronavírus-járványt érintő érdeklődésünkre elmondta, hogy labdarúgóik

 

“nem örültek, hogy sajnos idő előtt véget ért számukra a szezon és nem mutathatták meg, csapatként mire képesek. Az új évad érkeztével végre mindenki esélyt kaphat a bizonyításra.”

 

Vasassal otthon, Mezőkövesddel idegenben

 

A komáromi futballszerető közönség nagy örömére a KFC felnőttcsapata hét felkészülési mérkőzéssel hangol a 2020/2021-es bajnoki rajtra. A lila-fehérek a felkészülés záróakkordjaként Mezőkövesdre utaznak edzőtáborra, ahol a hazai Mezőkövesd Zsóry csapatával is összemérik erejüket.

 

A felkészülési mérkőzések programja:

7.4. SFC Kalinkovo (Szemet), 10:30, idegenben
7.8. KFC Kalná nad Hronom (Kálna), 17:30, idegenben
7.14. FC Slovan Galanta (Galánta) 17:00, idegenben
7.17. Vasas, 17:00, otthon
7.18. Puskás Akadémia FC II, otthon
7.22. Szolnoki MÁV FC, idegenben
7.25. Mezőkövesd Zsóry, 10:30, idegenben

 

A hazai mérkőzésekről természetesen a Körképen is helyszíni beszámolóval jelentkezünk majd.

 

Körkép.sk/kpa

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket