Nyitókép: archív

 

Az első angolhét harmadik mérkőzését is szeretné győzelemmel zárni Bernd Storck csapata. A DAC-Nyitra találkozó ma este 19 órakor kezdődik a Mol Arénában.

 

A DAC felemás játékkal, de két győzelemmel zárta az első két fordulót. Míg a Mol Arénában a Szered ellen remekeltek, addig vendégként a Garammentén már nem brillíroztak annyira a sárga-kékek. Mivel azonban a három pontot hazahozták, érdemes inkább a mai találkozóra összpontosítani.

 

 „A Szered elleni hatgólos siker után sok ember azt várta, hogy a Pohronie ellen is csak a győzelem mértéke lesz a kérdés. Tisztában voltunk azonban azzal, hogy nehéz dolgunk lesz, mert az ellenfél remek védelemmel rendelkezik. Azonban az utolsó perces győzelmek ízlenek a legjobban és bízom benne, hogy a szerdai siker még inkább feldob minket a Nyitra elleni holnapi összecsapás előtt. Szeretnénk folytatni a győzelmi sorozatunkat és a jó játékkal is meg akarjuk örvendeztetni a szurkolókat”

 

mondta Dominik Kružliak.

 hirdetes_400x285  

 

A találkozó után megszólalt Kalmár Zsolt és a győztes gólt szerző Sidney Friede is. Míg a CSK lecserélését indokolta, addig a friss német szerzemény a csapatnak ajánlotta gólját.

 

Kalmár Zsolt: Ezért cserélt le félidőben Bernd Storck

 

„Fantasztikus érzés volt, mert kellett a győzelem. Az egész mérkőzés során igyekeztem betalálni. Megérdemelten vittük haza mindhárom pontot, mert mi voltunk a jobb csapat. Bár az utolsó öt percben védekeznünk kellett, megoldottuk és továbbra is százszázalékosak vagyunk.”

 

mondta Friede.

 

Sidney Friede: A gólom az egész csapaté

A nyitraiak elleni mérkőzések mindig időzített bombák, a szurkolók kellőképpen fel vannak tüzelve, a dunaszerdahelyiek pedig kimondottan nem szeretnek veszíteni Nyitra ellen. A jelek szerint lassan pont kerül a nyitrai klub körüli kérdések sorának végére is, a legutóbbi hírek szerint összeállt az új klubvezetés. A színfalak mögötti kételyek kihatottak a csapat játékára is, ráadásul még mindig formálódik a keret összetétele.

 

Bár a Slovan ellen egy ötgólos zakó jött össze, Zsolnán már sokkoltak, és vesztes helyzetből felállva hoztak el három pontot.

 

A DAC-Nyitra bajnoki mérkőzés ma 19:00-kor kezdődik, játékvezetők Kružliak – Pozor, Poláček.

 

Körkép.sk, dac1904.sk

Megosztás:
Címkék: DAC Fortuna liga

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!