Nyitókép: Getty/Soccrates Images

 

Lionel Messi, aki kedden bejelentette, hogy húsz év után elhagyja az FC Barcelonát, a Manchester City labdarúgócsapatában folytatja pályafutását – az argentin La Nación című lap szerint.

 

Az általában jól értesült újság Messi egyik közeli ismerősére hivatkozva számolt be arról, hogy az argentin szupersztár korábbi edzője, Pep Guardiola, valamint barátja és honfitársa, Sergio Agüero együttesébe igazol. A 33 éves játékos a családjával együtt hozta meg a döntést arról, hogy Manchesterbe költözik.

 

 hirdetes_400x285  

A Manchester City – a Paris Saint-Germainnel és az Internazionaléval együtt – azon tehetős klubok közé tartozik, amelyeket esélyesnek tartottak arra, hogy magas fizetési igénye ellenére meg tudják szerezni Messit. A La Nacion szerint ezt az angol együttes úgy oldaná meg, hogy az argentin támadó három plusz kétéves szerződést kapna: három évet játszana Manchesterben, majd kettőt a New York City FC-ben. Az amerikai egyesület tulajdonosa ugyanúgy az abu dzabi-i City Football Group, azaz Manszúr sejk, mint az angol gárdáé.

 

A Barcelona kedden közölte, hogy Messi egy záradékra hivatkozva szeretne csapatot váltani, ez lehetővé tenné számára, hogy ingyen igazoljon másik klubhoz. Csakhogy – a Barca tájékoztatása szerint – annak a határideje, hogy jelezze ilyen irányú szándékát, júniusban lejárt.

 

A Barcelona a 2007/2008-as szezon óta először nem szerzett egyetlen trófeát sem, a katalán szurkolók a klub történetének egyik legmélyebb kríziséről beszélnek. A Barca a bajnokságban második lett, a Király Kupában a negyeddöntőben búcsúzott, a mélyütést pedig a Bayern Münchennel szemben 8–2-re elveszített BL-negyeddöntő jelentette. A Barcelona a 2015-ös BL-diadala óta nem jutott túl a negyeddöntőn a legrangosabb európai kupasorozatban, a mostani csúfos vereség pedig mélyreható változásokat indított el.

 

Messi távozik a Barcelonától, a kérdés már csak az, milyen áron

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!