Nyitókép: körkép.sk/archív

 

Szombat este két hétnyi szünet után jóformán üres stadion fogadja majd a sárga-kékeket a Rózsahegy elleni bajnokin, hiszen a járványügyi intézkedések következtében legfeljebb 1000 szurkoló vehet részt a találkozón. A megszokott hangorkán ma minden bizonnyal elmarad majd, a cél azonban most sem kevesebb, mint a három pont otthon tartása és ezzel a bajnokság vezetésének megtartása.

 

A válogatott szünetben a DAC 6 játékosán mozgalmasan teltek napjai. Kalmár Zsolt az Oroszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen gólpasszt adott, azelőtt pár nappal Schäfer András mutatkozott be Magyarország felnőttválogatottjában, és Martin Jedlička a cseh 21 éven alatti válogatott Horvátország elleni selejtező összecsapásán mutatott be több bravúrt.

 

A csapat szerdától tudott teljes létszámban együtt edzeni.

 

 hirdetes_810x300  

„Nem annyira nehéz a klubhoz és a klubcsapathoz fűződő kötelezettségekhez való visszatérés, hiszen a futballt mindenhol ugyanúgy játsszák. Személy szerint vártam a srácokkal és az edzői stábbal való találkozást, már hiányzott az itteni környezet. Kár, hogy nem lehet teltház, vagy legalább több szurkoló a lelátókon. Bízom azonban benne, hogy sikeres lesz a visszatérés”

 

jelentette ki Jedlička, aki nehéz összecsapásra számít.

 

„A Rózsahegynek el kell kezdenie a pontgyűjtést, ezért nagyon nehéz dolgunk lesz ellenük. Valószínűleg védekezőbb felfogásban lépnek majd pályára, de csak rajtunk múlik a siker. Ha sikerülne gyorsan vezetést szereznünk, akkor kicsit kinyílnának és megszerezhetnénk a második gólt is, majd az előny tudatában higgadtan végigjátszhatnánk a meccset.”

 

A hét talán legjobb DAC-híre, hogy a klub négyéves szerződést kötött Schäfer Andrással, akit az FC Genoától vásárolt ki a csapat. A játékos a Nemzeti Sportnak adott interjújában az átigazolással kapcsolatban elárulta, hogy a neki járó fizetés egy részéről is lemondott azért, hogy Dunaszerdahelyen maradhasson.

 

„Ha visszamegyek Olaszországba, az egyet jelent az egy hét karanténnal, s csak vártam volna, meg tud-e egyezni egymással a két klub. A karantén idején nem tudtam volna edzeni és meccset játszani sem, a kényszerleállás kedvezőtlen hatással lett volna az esetleges októberi válogatott szereplésemre. De bíztam a képviselőimben és a DAC-ban, hogy meg tudnak egyezni az olaszokkal. Néhány havi genovai fizetésemről is lemondtam, nehogy azon múljon a Dunaszerda­helyre szerződésem.”

 

A fiatal védekező középpályás az idei év elejétől játszik Dunaszerdahelyen, és eddig egy gólt lőtt sárga-kék mezben. Azt viszont pont a Rózsahegy elleni júniusi kupamérkőzésen a MOL Arénában.

 

„Nem lenne ellenemre, ha az első bajnoki találatomat is ellenük szerezném meg. Ezzel szépen megünnepelhetném a szerződés aláírását. Azonban a csapat sikere az elsődleges”

 

mondta a 21 éves magyar válogatott futballista.

 

Kalmár: A kreativitásunk lesz a döntő

 

Kalmár Zsolt szintén a Nemzeti Sportnak adott rövid interjút a bajnokság folytatása előtt. Mint fogalmazott, a kreativitásuk lesz a döntő a mai találkozón.

 

„Tudatában vagyunk annak, hogy nagyon kellemetlen ellenféllel szemben lépünk pályára. Egyszerű a Rózsahegy taktikája: védekezik, és abból villámgyors ellentámadásokat vezet. Át kell törni a védelmi falát, ebben a kreativitásunk lesz a döntő. A csapatban nem gondolunk a múltra, csak előre tekintünk. Magabiztosak vagyunk, bízunk a három pont megszerzésében.”

 

A hatályos járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban elmondta, hogy bízik abban, hogy októberben feloldják a korlátozást, és ismét több ezren szurkolhatnak majd a Mol Arénán belül.

 

„Nagyon sajnálom, hogy ez így van. Számunkra különösképpen fontosak a drukkereink, akik messze a legjobbak Szlovákiában. Ha jól tudom, a stadionon kívül fognak szurkolni. Bízom benne, hogy a mérkőzés után együtt fogjuk ünnepelni a három pont megszerzését. Reménykedem, hogy megoldódik ez a helyzet, és októbertől visszatérhetnek a sárga-kék szurkolók a lelátókra”

 

Kivetítős meccsnézés a stadion mellett

 

A járványügyi korlátozásokra reagálva a DAC legnagyobb szurkolói csoportja, az YBS DAC fanklub a stadion mögötti térre szervezett kivetítős közös meccsnézést.

 

Szombaton, szeptember 12-én 19:00 órától Rózsahegy csapatát fogadjuk stadionunkban. A mérkőzésekre vonatkozó szigorú korlátozások arra engednek következtetni, hogy a B-Közép szektora ismét üres marad.
A mérkőzés hangulatát átélheted közvetlen a stadion szomszédságában, ÓRIÁSI KIVETÍTŐN a parkban! A B alatti büfék nyitva lesznek, így ha lesz nálad cashless kártya, nem tudsz szomjan, éhen maradni!
A csapatnak szüksége van ránk, küzdjünk együtt!
Gyere és szurkolj velünk, hallattassuk a hangunkat!

 

A DAC-Rózsahegy bajnoki mérkőzés szombat este 19:00-kor kezdődik, játékvezetők Sedlák – Ádám, Perát.

 

Körkép.sk, dac1904.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.