Nyitókép: sport.sk

 

Pénteken délután a svájci Nyonban újabb sorsolásra került sor az UEFA székházában. Ebből kiderült, hogy mely csapatokat kaphatja ellenfélnek a DAC, ha továbbjut az Európa-liga rájátszásába.

 

Az biztos, hogy a sárga-kékeknek idegenben kell majd bizonyítaniuk, amennyiben az El harmadik selejtezőkörében sikerül kiejteniük a LASK Linz csapatát.

 

A Linz-DAC párharc győztese a Sporting Lisszabon (portugál) – FC Aberdeen (skót) találkozó továbbjutójával küzd majd meg a főtáblára kerülésért.

 

 hirdetes_400x285  

A koronavírus miatt a 2020/21-es idényben az Európa-liga teljes selejtezőjében egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Ez érvényes a rájátszásra is. Arról, hogy az egyes párosoknál melyik csapat játszhat hazai pályán, szintén a mai sorsolás döntött.

 

Európa-liga: Történelmi siker Dunaszerdahelyen! Továbbjutott a DAC!

 

A playoff-kör mérkőzéseire 2020. október 1-jén, csütörtökön kerül sor, és a győztesek már a csoportkörbe jutnak. A Linz ellen egy héttel korábban, szeptember 24-én lépnek pályára a dunaszerdahelyiek, Ausztriában.

 

A tegnap szintén továbbjutó MOL Fehérvár FC jövő héten hazai pályán játszik a francia Stade de Reims-szel. Továbbjutás esetén a belga Standard Liege vagy a szerb FK Vojvodina csapatával küzdhet meg a csoportkörért.

 

11-es párbajban kapott ki a Slovan, búcsúzik az Európa-ligától

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!