Nyitókép: MLSZ Fb-oldala

 

Marco Rossi szövetségi kapitány és a Bulgária ellen gólt szező Nikolics Nemanja válaszolt az újságíróknak Belgrádban, a vasárnapi Szerbia elleni Nemzetek Ligája-találkozó előtt.

 

A mérkőzést az angol Michael Oliver vezeti.

 

A férfi A-válogatott szombaton délelőtt 11 órakor egyórás edzésen vett részt a csütörtöki mérkőzés helyszínén Szófiában, majd az ebédet és a csendespihenőt követően elindult Belgrádba, ahol repülőgépe nem sokkal este 6 óra előtt landolt.

 hirdetes_810x300  

 

A képen a következők lehetnek: 2 ember, sportoló emberek, álló emberek és túra/szabadtéri
Kép: MLSZ Fb-oldala

 

A tréningen – a klubjához már tegnap visszatérő Sallai Rolandot kivéve – minden játékos résztvett, vagyis mindenki egészséges. A hangsúly természetesen a regeneráláson és a taktikán volt ezúttal, hiszen ahogy azt a – már Belgrádban tartott – sajtótájékoztatón a szövetségi kapitány elmondta, sokat kivett a játékosokból a Bulgária elleni mérkőzés.

 

A Szerbia elleni kezdőcsapatban 4-5 helyen egészen biztosan lesz változás a Bulgária ellenihez képest

 

– kezdte Marco Rossi.

 

Egyrészt Sallai Rolandnak vissza kell térnie a Freiburghoz, hogy a helyi karanténszabályok betartásával rendelkezésére állhasson német klubjának a következő találkozón (Gulácsi Péternek a szerbek elleni meccs után kell ugyanazért távoznia), másrészt az olasz szakvezető elárulta, hogy Willi Orbánnak az első meccs után mindenképpen pihenőt ad, mivel mérkőzéshiánnyal küzd, így minden bizonnyal ezúttal több időre lesz szüksége a regenerációhoz. Rajtuk kívül további egy-két változtatás várható.

 

Természetesen most is folyamatosan figyeljük minden játékos fizikai állapotát és többen is vannak, akik valóban teljesen kihajtották magukat csütörtökön, ráadásul ezúttal ugyebár nem csak egy mérkőzés vár még ránk, hanem kettő, két igen erős ellenfél ellen, így jól kell sáfárkodnunk az erőnkkel, de emellett az elsődleges a játékosok egészsége.

 

– mondta Rossi. A szövetségi kapitány ezután az ellenfél erősségeiről is beszélt:

 

magyar labdarúgó-válogatott (Fotó: MLSZ)
A válogatott már a Nemzetek Ligája találkozóra készül. Kép: m4sport.hu

 

A szerb válogatott papíron jóval erősebb nálunk, ki lehet kapni tőlük, ahogy, ha kijutunk az Európa-bajnokságra, akkor a német, a francia és a portugál válogatottól is, hiszen jól komolyabb játékerőt képviselnek nálunk. Nekünk viszont minden egyes labdáért harcolnunk kell és a kezdő sípszótól a lefújásig mindent meg kell tennünk a győzelemért az ilyen csapatok ellen is, csak így jöhetünk le felemelt fejjel a pályáról a mérkőzések végén.

 

A szerb nagyon jó csapat, így nem hiszem, hogy összességében előny lenne számunkra, hogy ők 120 percet játszottak Norvégia ellen, mivel a teljes keretük erősebb a miénknél, így akár a cserejátékosaikkal is nagyon jók, elég a két csapat keretének az értékét összehasonlítani. Aki kicsit is jártas a labdarúgás világában, nagyon jól tudja, hogy a szerb válogatott agilis, harcos focit játszik, így nekünk is ezeket az erényeinket kell kidomborítanunk, ha eredményesek akarunk lenni ellenük.

 

A bolgárok elleni harmadik gól szerzője, Nikolics Nemanja is válaszolt az újságírók kérdéseire:

 

A bolgárok elleni harmadik gól szerzője, Nikolics Nemanja is válaszolt az újságírók kérdéseire. Kép: mlsz.hu

 

Először is szeretnék gratulálni Szerbiának a Norvégok elleni fontos győzelemhez és kívánom, hogy ők is és mi is legyünk ott résztvevőként a nyári Európa-bajnokságon. Nagyon fontos számunkra ez a meccs, mert Szerbia és mi is csak egy győzelemmel tarthatjuk életben a győzelmi esélyeinket a Nemzetek Ligája-csoportunkban.

 

Mindketten egy fontos győzelem után vagyunk, hiszen nekünk a Bulgária, nekik pedig a Norvágia elleni siker volt a legfontosabb a mostani 3 meccs közül, így kellő, de nem túlzott magabiztosságot ad számunkra, hogy azt a meccset megnyertük. Kitűnő csapat a szerb, nagyon oda kell figyelnünk ellenük. Nagyon motiváltan és precízen kell játszanunk ellenük, ha sikeresek akarunk lenni. Mindezeket figyelembe véve én jó meccsre számítok vasárnap este.

 

mlsz.hu/m4sport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!