Nyitókép: körkép.sk/KPA

 

A Slovan csapatának és stábjának legalább 14 tagja koronavírusos. A hírről a pozsonyi klub számolt be hivatalos oldalán. Mint írják, a DAC elleni mérkőzés előtt rendkívül súlyos helyzetben találták magukat.

 

Annak rendje és módja szerint a Slovannál is megtörtént a Fortuna Liga miatt rendszeres és a belső tesztelése a játékosoknak és a stábnak, melynek eredményei szerint 14 fertőzött van az égszínkékeknél. A szombati edzés előtt további játékosok jelezték, hogy nem érzik jól magukat, a stadionba való belépés előtti lázmérésnél pedig magasabb volt a testhőjük a normálisnál. Így ők sem vehettek részt a mérkőzés előtti edzésen, ahogy a DAC elleni mérkőzésen sem állnak majd rendelkezésre.

 

A Slovan vezetése jelezte, hogy kénytelenek a Ligás Klubok Uniójának kézikönyve szerint eljárni, ami azt jelenti, hogy muszáj pályára lépniük vasárnap, ha rendelkezésükre áll legalább 13 negatívan tesztelt játékos, beleértve egy kapust is.

 

 hirdetes_400x285  

A sok pozitívan tesztelt játékos mellett gyakorlatilag a teljes edzői stáb is kötelező karanténban van, beleértve Darko Milanič vezetőedzőt is.

 

A klubvezetés jelenleg is a helyzet megoldásán dolgozik.

 

„Jelen pillanatban a Dunaszerdahelyre utazó csapat összetételén dolgozunk. A sérülések és pozitív tesztek miatt sok játékos esett ki és aggódunk, hogy vasárnapra tovább romlik a helyzet. Sajnos nagyon súlyos a helyzet. Ettől függetlenül követnünk kell az LKÚ kézikönyvét, amely szerint ha 13 negatívan tesztelt játékosunk van, és közülük legalább az egyik kapus, akkor pályára kell lépnünk. A játékosok vasárnap reggel még átesnek egy antigéntesztes tesztelésen és mi csak reménykedhetünk, hogy legalább tizenhárman képesek lesznek lejátszani a meccset. Azonban már ebben a pillanatban megállapíthatjuk, hogy biztosan nem lépünk pályára teljes összeállításban, és egy ilyen kihívásokkal téli, illetve fontos mérkőzésen nem egyenlő körülmények között találkozunk a Dunaszerdahellyel. Nincs más választásunk, mint tiszteletben tartani a kézikönyvet és megtenni a maximumot annak érdekében, hogy a legjobb összetételben utazzunk.”

 

fogalmazott ifj. Ivan Kmotrík a helyzettel kapcsolatban.

 

A Körképen a nap folyamán továbbra is követjük az eseményeket!

 

Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: DAC koronavírus Slovan

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!