Nyitókép: körkép.sk/illusztráció

 

A múlt heti pihenő után ma délután ismét pályára lép a DAC. Bár három játékosra biztosan nem számíthat Bernd Storck, remélhetőleg a tabella utolsó helyén álló Pohronie csapatát nélkülük is sikerül majd legyőzni.

 

A 17 órakor kezdődő mérkőzésen Davis, Blackman és Balic biztosan nem lesznek ott, mivel hétközben pozitív lett koronavírus-tesztjük. Jan Van Daele sportigazgató szerint mindenki más eredménye negatív, ráadásul a liga által megkövetelt előírásokon túl további megelőző intézkedéseket vezettek be a klubon belül, nehogy tömegesen dőljenek ki a játékosok.

 

A DAC október 25. óta nem játszott tétmeccset, akkor 1:1-re végződött a tavalyi bajnok Slovan elleni rangadó. Múlt héten a szeredi csapat fertőzöttsége miatt szabadult fel a hétvége, a mai találkozó előtt azonban láthatóan nincs akadály.

 

 hirdetes_810x300  

„Az ellenfélnek új vezetőedzője van, aki 5-3-2-esre változtatta holnapi ellenfelünk felállását, így másra kell felkészülnünk, mint amit az elmúlt találkozókon tapasztaltunk. Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy mit kell tennünk. Szeretnénk folytatni az eddig mutatott teljesítményünket, ugyanolyan magabiztossággal és gólra törő játékkal akarunk előrukkolni. A célunk egyértelmű: gólokat szerezni, győzni és távol tartani magunktól a Slovant. Bízom benne, hogy minden rendben lesz és megrendezik a mérkőzést. Minket mindennap ellenőriznek, szerdán PCR-tesztet is abszolváltunk”

 

nyilatkozta a találkozó előtt Bernd Storck, aki a koronavírusos játékosokon kívül a hosszabb ideje sérült Vida Mátéra és a térdproblémákkal küzdő Friede-vel sem számolhat.

 

„Az ő esetében várjuk az orvosi szakvéleményt, de az biztos, hogy a holnapi mérkőzésen nem léphet pályára. Pozitív koronavírus-teszt miatt Davis, Balić és Blackman is hiányzik. Ellenben Mendez és Sharani ismét visszatértek az edzésfolyamatba.”

 

Három DAC-játékos is koronavírusos

 

A mai, 17 órakor kezdődő mérkőzést a következő csatornák élőben közvetítik:

– a szlovák közszolgálati RTVS televízió 2-es csatornája
– az RTVS internetes oldala https://www.rtvs.sk/televizia/live-2
– https://huste.joj.sk/ internetes televízió

 

Körkép.sk, dac1904.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!