Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor

 

A csütörtök esti fantasztikus Eb-pótselejtezős meccs után alig csitulnak az indulatok, a magyar válogatott máris a vasárnapi és szerdai Nemzetek Ligája meccsekre készül. Miután a koronavírusos Marco Rossi még karanténban van, így szombaton rendhagyó módon online sajtótájékoztatót tartott.

 

Rossi jó hírekkel indított, elárulta, hogy már sokkal jobban érzi magát, mint az elmúlt napokban, reggelre minden tünete eltűnt, így úgy tűnik, gyorsan túleshet a koronavírus-fertőzésen.

 

A vasárnapi, szerbek elleni NL-mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, hogy jó pár változás lesz a kezdőcsapatban, mivel három alapember elhagyta a Telki edzőközpontot, ketten pedig eltiltás miatt nem játszhatnak.

 

 hirdetes_810x300  

Gulácsi Péter egy kisebb sérülés ellenére vállalta a játékot a sorsdöntő Izland elleni mérkőzésen, most azonban gyógyulása érdekében pár napot pihennie kell, így távozott Telkiből, mint ahogyan a csütörtöki Eb-pótselejtezőn kisebb izomhúzódást szenvedő Orbán Willi is, rájuk tehát nem számíthat a szakmai stáb. Sallai Rolandnak a német karanténszabályok miatt vissza kellett mennie Németországba, ezért ő is elhagyta az edzőtábort. Szalai Attilára és Fiola Attilára eltiltás miatt nem számíthat a csapat a szerbek ellen.

 

Rossi elmondása szerint most jóval könnyebb dolga lesz a játékosok motiválása terén, hisz egy nagyon fontos győzelemmel a hátuk mögött vágnak neki az összecsapásnak.

 

„A jelenlegi csoporthelyezésünk a Nemzetek Ligájában váratlan dolog. Olyan ellenfelekkel néztünk szembe, amelyeket jóval magasabban rangsorolnak nálunk, a szerbek kerete egészen hihetetlen képességű játékosokkal van tele, de ha sikerül csapatként fellépni ellenük, zavarba hozhatjuk ket. Három feltétele van a szerbek elleni sikeres játéknak: a csapatmunka, a taktikai feladatok betartása, és az, hogy nehéz helyzetekben is kitartson a csapat. Ha ezek teljesülnek, lehet esélyünk a sikerre vasárnap. Ha a csoportgyőzelmet nem is szerezzük meg, de a következő sorsolások alkalmával jobb kalapbeosztást biztosít a számunkra, ha jó eredményeket érünk el a hátralévő Nemzetek Ligája-meccseken”

 

mondta a szövetségi kapitány.

 

Újságírói kérdésre reagálva Rossi elmondta, hogy mentálisan rengeteget fejlődött a válogatott az elmúlt egy évben. Más lett a hozzáállásuk, nem ijednek meg rögtön az erősebb ellenféltől. Javult a támadójátékuk is. Mint fogalmazott, ehhez komoly pszichológiai felkészítés is kellett.

 

Magyar-izlandi – Szoboszlai kilőtte a válogatottat az Eb-re

 

Kalmár Zsolt, aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón, úgy fogalmazott: a motivációval nem lesz gond a szerbek és a törökök elleni meccsen sem.

 

„Nem lesz nehéz felpörögni a szerbek elleni meccsre, mert komoly céljaink vannak, akár a csoportgyőzelemre is lehet esélyünk, és mindent elkövetünk, hogy sikerüljön ezt elérni. Két fontos meccs vár ránk, szeretnénk hat pontot szerezni ezeken.”

 

A magyar nemzeti tizenegy Oroszország mögött egy ponttal lemaradva második a B-liga 3. csoportjában, megelőzve a szerbeket és törököket. Vasárnap, ill. szerdán épp ez a két válogatott érkezik Budapestre, ahol a koronavírus-járvány fékezése miatt hozott intézkedések szerint zárt kapuk mögött kerül sor a találkozókra.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!