Nyitókép: fradi.hu

 

Kedd este (december 8-án) a Dinamo Kijev otthonában lép pályára a Ferencváros a Bajnokok Ligája G-csoportjának utolsó fordulójában. Az ukrán fővárosban a csoport harmadik helye és az ezzel együtt járó Európa-liga szereplés a tét.

 

A két továbbjutó – a Barcelona és a Juventus – már biztos, köztük már a csak a csoportelsőség kérdése marad nyitott. Amennyiben ma este a Fradi győz, vagy 2:2-nél többgólos döntetlent ér el, úgy megszerzi a harmadik helyet, és átkerül az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába.

 

A zöld-fehérek már hétfőn megérkeztek Kijevbe, ahol rendőri felvezetést kaptak a szállodához vezető úton. Itt mintegy tucatnyi ukrán drukker várta őket plakátokkal és autogramkártyákkal felszerelkezve. Az MTI tudósítása szerint a fiatal szurkolók úgy nyilatkoztak, minden „szimpatikus” együttest kedvelnek, a Fradi pedig ezek közé tartozik.

 

 hirdetes_400x285  

A párharc előtti napon, hétfőn a Fradi Sergei Rebrov vezetőedző és Olekasndr Zubkov részvételével, közel 50 újságíró színe előtt a kijevi Olimpiai Stadionban tartott sajtótájékoztatót, melyről a klub honlapján is beszámoltak.

 

A korábbi, budapesti mérkőzés után mindenki tisztában van vele, hogy milyen játékra lesz szükségünk az első perctől kedve a Dinamo Kijev vendégeként.  Akkor az első játékrészben gyengébb teljesítményt nyújtottunk, de a második félidőben javítani tudtunk, az a teljesítmény lehet a kulcs most is a jobb eredmény eléréséhez. A legjobb teljesítményre lesz szükség mindenkitől, aki pályára lép kedden.

 

nyilatkozta Oleksandr Zubkov, aki újságírói kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy mit jelentett a Fradi számára az eddigi BL-csoportkörös szereplés.

 

Minden játékos számára nagy esemény, hogy BL-csoportmérkőzéseket játszhat, külön motiválót jelentett olyan klasszisok ellen pályára lépni, mint Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi. A csapattársaimnak nem volt korábbról tapasztalata a BL-részvételt illetően, ám mérkőzésről mérkőzésre egyre tapasztaltabbak lettünk. Most eljött az idő a döntő összecsapásra

 

mondta Zubkov. A sajtótájékoztató második felében Sergei Rebrov vette át a szót az ukrán válogatott Zubkovtól.

 

Otthon érzem magam a Dinamo stadionjában, bár úgy látom, kisebb felújítás történt, mióta legutóbb itt jártam. Kijev az otthonom, mindig örömmel térek vissza ide, boldog vagyok, hogy egy ilyen fontos mérkőzésre jöhetek, mint a keddi.

 

Az edző döntő meccsnek nevezte a Dinamo és a Fradi keddi összecsapását.

 

Mint előttem Oleksandr Zubkov is említette, számunkra minden eddigi BL-csoportmérkőzés fontos volt, a csapat sok új tapasztalatot szerzett ezen a szinten. Azonban a döntő mérkőzés kedd este következik. Nem lesz egyszerű dolgunk, de van kiindulási alapunk, hiszen egy egymás elleni mérkőzést már játszottunk Budapesten. Akkor sikerült összeszedni magunkat és a gyengébb első félidei teljesítmény után otthon tartottunk egy pontot. Mindent tőlem telhetőt megteszek, hogy a játékosaim kedd este a legjobb teljesítményüket nyújtsák.

 

Rebrov játékosként és edzőként is meghatározó alakja a Dinamo történelmének, így természetesen több kérdés irányult az érzelmeire, illetve a kijevi csapat és a Fradi összehasonlítására is.

 

13 különböző nemzetiségű játékossal dolgoztam a Dinamónál is, így nem jelent gondot, hogy a Fradinál is több nemzetiség képviselteti magát a keretben. Annyiban más a jelenlegi helyzet, hogy a Dinamónál nem mindenki beszélt angolul, míg a Fradinál ezzel nincsen gond. Jól ismerem a Dinamo Kijevet, hiszen játszottam és edzőként is megfordultam a klubnál, ismerem a játékosokat is. Érzékelhető, hogy mióta Mircea Lucescu a Dinamo vezetőedzője, sokkal szervezettebben játszik a csapat. Elismerem, tisztelem őt, de a főszerep kedden is a játékosoké lesz.

 

A Dinamo Kijev és a Fradi mérkőzése kedden 21.00-kor kezdődik.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!