Nyitókép: mlsz.hu

 

Nem titok, hogy idén november 12-én játszotta talán legfontosabb mérkőzését a magyar válogatott, mikor Izland ellen kellett kiharcolnia az Eb-szereplést érő győzelmet. Az MLSZ TV kamerái ott voltak a legfontosabb pillanatokban, és az ezekben készült eddig sosem látott felvételeket és az Eb-kijutást jelentő győzelem utáni interjúkat kétrészes filmben mutatják be.

 

„Az első rész december 22-én, 19 órakor debütál az MLSZ TV youtube-csatornáján, de honlapunkon és közösségi médiafelületeinken is látható lesz ettől az időponttól. A meccsnapi készülődésnek, Szalai Ádám megindító csapatkapitányi beszédének, a félidei legfontosabb pillanatoknak köszönhetően betekintést nyújt a film az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe. Az első rész végére pedig az is kiderül, ki nevezte az Eb-kvalifikációt a legszebb ajándéknak.”

 

olvasható az MLSZ kedvcsinálójában.

 

A második rész december 29-én, 19 órától lesz megtekinthető. Ebből kiderül majd, hogy kire gondolt Nego Loic, az egyelítő gól szerzője, amikor lövése áthaladt a gólvonalon, magára nézve milyen következtetéseket vont le a mérkőzés után Nagy Ádám, hogy élte meg a kijutást Gulácsi Péter egy olyan hibát követően, amely egy olyan rutinos kapussal, mint ő egy pályafutás alatt általában csak egyszer esik meg.

 hirdetes_810x300  

 

Mellettük természetesen a mérkőzést otthon néző, a koronavírussal is harcoló Marco Rossi valamint Szoboszlai Dominik, Szalai Attila, Nikolics Nemanja és Kalmár Zsolt is beszél arról, mit jelent pályafutásában az Izland elleni győzelem és Eb-kvalifikáció.

 

 

mlsz.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.