Nyitókép: aa.com.tr

 

Közös közleményt adott ki a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és a hat kontinentális tagszövetség a leggazdagabb európai topcsapatok által létrehozni tervezett zárt „európai Szuperligával” kapcsolatban, amelyben azt írják, „ismételten és határozottan hangsúlyozni kívánják, hogy egy ilyen versenysorozatot sem a FIFA, sem pedig tagszövetségei nem ismerne el.” – írja a nemzetisport.hu.

 

A Gianni Infantino FIFA-elnök, valamint a hat kontinentális szövetség elnöke – köztük az európai szövetséget irányító Aleksander Ceferin – által aláírt közlemény szerint, „azon klubok és játékosok, amelyek és akik mégis pályára lépnének egy ilyen” (FIFA és tagszövetségei által el nem ismert – a szerk.) „sorozatban, nem vehetnek részt a FIFA vagy annak szövetsége által szervezett semmilyen versenyen”

 

A nyilatkozat azt is rögzíti, hogy a FIFA és tagjai a klubvilágbajnokságot tekintik az egyetlen világméretű klubversenynek, míg a FIFA a kontinentális szövetségek szervezte klubversenyeket tekinti kizárólagos kontinentális klubversenyeknek.

 

Ez azt jelenti, hogy a tervezett európai Szuperligában szereplő csapatok nem vehetnének részt az európai kupaküzdelmekben, azaz nem indulhatnának a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában, illetve az idén induló új kupasorozatban, az Európa Konferencialiga küzdelmeiben, továbbá ezen klubok játékosai nem szerepelhetnének válogatottjukban kontinentális tornákon, világbajnokságon, és azok selejtezőin, valamint Nemzetek Ligájának mérkőzésin sem.

 hirdetes_810x300  

 

nemzetisport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.