Nyitókép: Komjáthy Lóránt/archív

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Komáromi FC labdarúgó-csapata kéthetes késéssel tudta csak megkezdeni a szlovák országos másodosztály küzdelmeit, miután szinte az egész keretet és stábot ledöntötte lábáról a koronavírus. A biztató téli felkészülés utáni többhetes kihagyás után koránt sem volt egyértelmű, hogy milyen lesz a tabella végén álló Poprád elleni szereplésük a liláknak.

 

Szerencsére azonban a komáromiak gond nélkül vették az első akadályt a szokatlan pályaviszonyok mellett is. Történt ugyanis, hogy a poprádiak nem egyeztek bele abba, hogy a Komáromi Városi Stadion élőfüves pályáján játszanak, ehelyett a KFC-nek Rendvére (Érsekújvári járás) kellett utaznia, hogy az ottani műfüves pályán játszák le a meccset.

 

A „hazaiak” már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert: először Popovic majd Krela talált be az ellenfél kapujába. A második játékrészben már kiérződött a lilák mérkőzéshiánya, a poprádiak 3:0-ás állásnál szépíteni is tudtak, azonban a komáromiak már engedték ki kezükből a győzelmet és 4:1-es eredménnyel küldték haza ellenfelüket.

 

 hirdetes_810x300  
forrás: facebook.com/kfckomarno

 

Németh Szilárd ezzel sikeresen debütált a KFC kispadján. Csapata legközelebb március 6-án Liptószentmiklóson lép pályára, majd március 10-én a 16. forduló elmaradt mérkőzését pótolják Zólyombrézó ellen hazai pályán.

 

forrás: facebook.com/kfckomarno

 

A találkozó összefoglalója:

 

 

A teljes mérkőzés:

 

 

A komáromiak kétfordulós meccshátrányban a tabella 12. helyén állnak

 

forrás: futbalnet.sk/reprofoto

 

Körkép.sk/kpa

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.