Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Vasárnap San Marino vendégeként folytatja a világbajnoki selejtezősorozatot a magyar labdarúgó-válogatott, amelynek kötelező begyűjtenie a három pontot, hogy ne kerüljön lépéshátrányba riválisaival szemben. Marco Rossi együttesének erre minden esélye megvan, ugyanis egyrészt a miniállam ellen minden alkalommal legalább háromgólos különbségű győzelmet aratott a nemzeti csapat, másrészt hét találkozó óta veretlen. Ilyen remek sorozatot legutóbb 2000 márciusa és 2001 áprilisa között produkált, akkor 12 meccsen nem talált legyőzőre, igaz, a négy siker és nyolc döntetlen között csak három tétmérkőzés volt. Utóbbiakat tekintve 2014 és 2015 októbere között nyolcszor maradt veretlen a magyar csapat, de akkor közte az oroszok elleni barátságos találkozón kikapott.

 

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a vasárnapi találkozó előtt tartott hagyományos sajtótájékoztatóján elárulta: a San Marino elleni találkozó összeállításában több változás is várható a lengyelek elleni kezdőcsapathoz képest, de biztos benne, hogy mindenki helytáll majd, aki lehetőséget kap.

 

A magyar válogatott csak szombaton délután indult el a mai mérkőzés helyszínére. Ezt megelőzően még Telkiben edzett a csapat. A szokásos sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Gulácsi Péter és Schäfer András sem utazik a kerettel. Míg előbbi a megegyezettek szerint visszatért klubcsapatához, utóbbi az edzésen térdsérülést szenvedett, ezért korábban indult el Dunaszerdahelyre regenerálódni.

 

 hirdetes_810x300  

Tisztában vagyunk azzal, hogy miként kell megközelítenünk ezt a mérkőzést, és biztos vagyok benne, hogy sikerül megnyerni a találkozót

 

fogalmazott a sajtótájékoztatón Marco Rossi. 

 

A lengyelek elleni mérkőzés megkövetelt egy bizonyos fajta hozzáállást, a következő két mérkőzés viszont egészen másfajta megközelítést igényel majd. A hazaiak biztosan mélyen védekeznek majd, és lezárják előttünk a területeket. A hozzáállás rendkívül fontos lesz, mert a hibák megengedhetők, de a hozzáállásból sosem lehet engedni. Nem a játékrendszer számít a mérkőzésen, kizárólag a megfelelő hozzáállás hozhatja meg a várt eredményt. Követjük az elgondolásainkat, ezúttal is három belső védős rendszerben kezdünk, de a mérkőzés alakulása alapján elképzelhető, hogy változtatunk mérkőzés közben. A kezdőcsapatban lesznek változások a csütörtöki mérkőzéshez képest, ahogyan ősszel is voltak változások az egyes mérkőzések kezdőcsapatában, és akkor is helyt álltak azok, akik helyettesítették a kiesőket.

 

forrás: MLSZ.hu

 

A két szövetségi kapitány közös múltja…

 

Marco Rossi még játékosként együtt dolgozott a holnapi ellenfél szövetségi kapitányával: a Bresciában Franco Varella volt az edzője. A két szakember azóta is remek kapcsolatot ápol egymással, ezzel kapcsolatban egy kérdés is érkezett a magyar kapitányhoz.

 

A San Marinó-iak szövetségi kapitányával, Franco Varellával többször is találkoztam azóta, hogy edzőm volt a Bresciban, kiváló a kapcsolatunk, az elmúlt években többször is összefutottunk, ha volt rá lehetőségünk. Szakmailag és taktikailag egyaránt nagyszerűen felkészült szakemberről beszélünk, aki biztosan minden megtesz majd, hogy megpróbálja megnehezíteni az életünket. A pályán azonban a futballisták játszanak, az edzőknek korlátozott befolyásuk van arra, hogy mi történik a pályán. Most előny élvezek vele szemben, mert erősebb válogatottat edzek, és számítok is rá, hogy bizonyítjuk az erőfölényünket

 

tette hozzá a magyar válogatott szakvezetője.

 

forrás: MLSZ.hu

 

Nagy Ádám magabiztos győzelemre számít

 

A sajtótájékoztatón szintén résztvevő Nagy Ádám magabiztos győzelemre számít vasárnap, és arra, hogy a csapat folytatja az elmúlt hónapokban megkezdett utat.

 

A lengyelek elleni mérkőzés után kicsit csalódottak vagyunk, inkább félig üresnek látjuk a poharat, de a mutatott teljesítményre lehet építeni, a következő két selejtezőn el kell kezdenünk begyűjteni a három pontokat. Tiszteljük az ellenfelet, de úgy gondolom, a következő mérkőzéseket domináns labdatartó játékkal, magabiztosan kell nyernünk. Észre kell venni a lehetőségeket, amikor ki tudjuk használni az ellenfél védekezésbeli hibáit. Fontos, hogy folytassuk a megkezdett utat, szintről szintre fejlődjön, erősödjön a válogatott, és azokon a mérkőzéseken, ahol mi vagyunk az esélyesebbek, jó játékkal, több gólos mérkőzésen tudjuk nyerni

 

fogalmazott a középpályás.

 

Esélylatolgatás…

 

A magyarok már csak azért is egyértelmű esélyesnek számítanak, mert San Marino gólt 2019 novemberében szerzett legutóbb, győzni pedig 2004-ben tudott, akkor barátságos meccsen Liechtensteint múlta felül. A magyar csapat csütörtökön a magasabban jegyzett lengyelekkel játszott 3-3-as döntetlent a vb-selejtezők európai nyitányán, San Marino pedig 5-0-ra kikapott Anglia vendégeként. A csoport másik két vasárnapi találkozóján a lengyelekre szintén kötelező győzelem vár, mivel Andorrát látják vendégül, míg Tiranában a csoport két sikerrel rajtoló csapata, az albán és az angol csap össze egymással.

 

A csoportból az első helyezett jut ki a 2022-es, katari világbajnokságra, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. A magyar válogatottnak a pótselejtezőre még akkor is van esélye, ha a második helyet sem sikerül megszereznie, mivel tavaly ősszel megnyerte a kvartettjét a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Az NL-ből ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó helyekért.

 

MTI, mlsz.hu, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!