Nyitókép: mlsz.hu

 

Marco Rossi magyar szövetségi kapitány és Dibusz Dénes részvételével kedden megtartották a magyar válogatott hagyományos, mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját. Ezen többek között szó esett a hozzáállásról, az andorrai pályáról és körülményekről is.

 

Marco Rossi néhány helyen biztosan változtatni fog csapatán, hiszen a mai Andorra ellen vb-selejtező már a harmadik találkozója lesz a válogatottnak hat nap alatt, ráadásul több játékos (Gulácsi Péter, Willi Orbán, Sallai Roland) is visszatért már klubcsapatához.

 

Mindenképpen nyerni szeretnénk. Tiszteljük az ellenfelet, nem becsülhetjük le, de sem a hosszú utazás, sem a műfű, sem semmi más nem lehet kifogás

 

fogalmazott a szövetségi kapitány az Andorra elleni vb-selejtező előtt.

 hirdetes_810x300  

 

Ugyanúgy készülünk ellenük, mint bármelyik korábbi ellenfelünk ellen, függetlenül a világranglistát elfoglalt helyezésétől, és a találkozó első percétől az utolsóig koncentrálnunk kell.

 

Marco Rossi az újságíróknak válaszolva elmondta, nem történhet meg, hogy nem a megfelelő hozzáállással fussanak ki játékosaink a pályára – annak ellenére sem, hogy több kulcsjátékost mellőznie kell a válogatottnak.

 

Mi egy csapat vagyunk, együtt kell küzdenünk, és őszintén remélem, hogy minden magyar szurkoló mögöttünk fog állni. Még akkor is, ha nem a legélvezetesebb és legszebb játékot fogjuk produkálni – erre az esetre már előre elnézést kérek. De kizárólag az számít, hogy a mérkőzést megnyerjük, szinte mindegy milyen játékkal.

 

Dibusz Dénes szerint Andorra agresszívebb játékot mutat majd ellenünk, mint San Marino. A kapus bízik benne, hogy a válogatott sok helyzetet tud majd kialakítani holnap és már az első félidőben előnyre tesz szert, amihez a labdabirtoklásra kell majd koncentrálni.

 

Négy éve sok hiányzóval állt ki a csapat, akkor én sem játszottam és a televízióban néztem a mérkőzését. Nagyon meglepett és rosszulesett a vereség, hiszen akkor is a csapat tagjának érzem magam, amikor nem vagyok a keretben. Most az a dolgunk, hogy ugyanabba a folyóba ne lépjünk bele. Nagyon komolyan kell vennünk a mérkőzést. Az andorrai válogatott stabilan védekezik és a hazai pálya, valamint a műfű is mellettük áll, de egyiket sem kifogásként említem. Műfüvön teljesen más a labda sebessége, máshogy pattan, a rúgásoknál is máshol kell eltalálni. Igyekszünk a mai edzésen megismerni és alkalmazkodni a körülményekhez.

 

A sajtótájékoztató végén, újságírói kérdésre elhangzott, a válogatott júniusi felkészülési mérkőzéseivel kapcsolatban csütörtökön fog bejelentést tenni az MLSZ.

 

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 2 2 7–0 +7 6
2. Lengyelország 2 1 1 6–3 +3 4
3. MAGYARORSZÁG 2 1 1 6–3 +3 4
4. Albánia 2 1 1 1–2 –1 3
5. Andorra 2 2 0–4 –4 0
6. San Marino 2 2 0–8 –8 0

 

A 3. FORDULÓ PROGRAMJA

 

Március 31., szerda
20.45: 
Andorra–MAGYARORSZÁG 
20.45: Anglia–Lengyelország
20.45: San Marino–Albánia

 

A szerda esti Andorra-Magyarország vb-selejtezőt az izlandi Vilhjalmur Thorarinsson fogja vezetni. Asszisztensei Gylfi Mar Sigurdsson és Birkir Sigurdarson, a negyedik játékvezető pedig Ivar Orri Kristjansson lesz. A 20:45-kor kezdődő találkozót élőben közvetíti az M4 Sport televíziós csatorna.

 

mlsz.hu, nemzetisport.hu, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!