Nyitókép: Petry Zsolt (Fotó: Dömötör Csaba)

 

Menesztik a Hertha Berlintől Petry Zsoltot, a csapat kapusedzőjét, aki 2015 óta dolgozott az együttesnél – mindezt a Bundesliga-klub hivatalos honlapja jelentette be. A klubvezetés azt követően döntött úgy, hogy megválik a magyar szakembertől, hogy a Magyar Nemzetnek adott hétfői interjújának fordítása több német portálon is megjelent, és annak tartalma miatt kritikák kereszttüzébe került.

 

A Hertha a kapusedző Magyar Nemzetben megjelent hétfői interjúja után döntött úgy, hogy megválik Petry Zsolttól. Mint a klub hivatalos közleményében Carsten Schmidt vezérigazgató fogalmaz, Petry munkáját mindig is nagyra értékelték a csapatnál, megértő, segítőkész emberként ismerték meg, aki egyszer sem viselkedett idegengyülölő módon.

 

 hirdetes_810x300  

„Elismerve a fordítás tökéletlenségeit, és hogy Zsolt néhány gondolatát kihagyták az interjúból, úgy, hogy azt annak megjelenése előtt még egyeztették volna vele, arra a megállapításra jutottunk, hogy a nyilatkozat nem felel meg a Hertha BSC értékrendjének. Szeretnénk köszönetet mondani Petry Zsoltnak az elvégzett munkáért, és minden jót kívánunk neki a jövőben”

 

– mondta a döntés hátteréről Schmidt.

 

A Magyar Nemzetnek adott interjúban, amely többnyire a futballról szólt, egy-két politikailag szenzitív témában is megfogalmazta gondolatait a magyar szakember.

 

Petry 2015 óta volt a Hertha szakmai stábjának tagja, s még azt követően is maradt Berlinben, hogy Dárdai Pál vezetőedzőt 2019 nyárán leváltotta a klub. Egyedül Jürgen Klinsmann edzői megbízatása alatt nem volt az első keret szakmai stábjának tagja, ekkor bő fél éven keresztül az utánpótlásban dolgozott. Korábban a Paderbornnál és a Hoffenheimnél edzősködött, illetve 2008-ban Erwin Koeman irányítása mellett a magyar válogatott stábtagja is volt.

 

nemzetisport.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.